|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 26 találat | lapozás: 1-26 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Puczi Béla 1990. június 26.Jún. 21-én Marosvásárhelyen hat marosszentgyörgyi lakos, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lőrincz József és Puczi Béla kopaszra nyírva, csíkos ruhában állt a bíróság előtt. A vád ellenük: huliganizmus, a közerkölcs megsértése, magán- és közvagyon rongálása, ütlegelés, testi sértés. A hat személyt a marosvásárhelyi márc. 20-i pogrom miatt tartóztatták le. A fejszékkel, furkósbotokkal felszerelt hodáki és libánfalvi verőemberek szabadlábon vannak, a városvédő magyarok pedig a vádlottak padjára kerültek. A vádlottak valójában feltartóztatták a botokkal felfegyverzetteket szállító járműveket, amit tettek, jogos önvédelemből tették. A vádlók közül szabadlábon van Covaci Ioan, aki járművével két ember halálát okozta: elgázolta őket. A másik perben mindössze két személy /Berchi Alexandru és Gorea Ioan/ került a vádlottak padjára az RMDSZ székházát ostromló százak közül. A tanúként meghallgatott román férfiak azt állították, hogy puszta aggodalomból jöttek Marosvásárhelyre, békésen sétáltak, amikor kövekkel, féltéglákkal, sőt lándzsákkal dobálták őket az RMDSZ székházából. /Bögözi Attila: Marosvásárhelyi perek. Justitia kényszerzubbonyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./1991. február 21.Nemrégiben Románia parlamentje elé terjesztették a múlt év márciusi, marosvásárhelyi véres eseményekről szóló jelentést. Azonban az eseményeket követően elítélt magyarokról és cigányokról senki sem szólt. Az államhatalom képviselői és a visszarendeződés érdekeltjei előszeretettel használják fel az igazságszolgáltatást. Ezek a sötét erők már a marosvásárhelyi események előtt szövetséget kötöttek a soviniszta-fasiszta csoportokkal, s az 1990. márciusi pogrom után a magyar és cigány lakosságot bűnbakként üldözik. Tavaly márciusban kezdték meg a marosvásárhelyi bíróságon Tóth Árpád, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter-Kis Péter, Lőrincz József és Puczi Béla /a jelentés szerint három magyar és három cigány/ 2696/1990. sz. ügyének tárgyalását. A vádlottakat márc. 28-án előzetes letartóztatásba helyezték, fogva tartásukat dec. 18-án szüntették meg. Azért akarják őket elítélni, mert a Marosvásárhelyre vezető országúton, Marosszentgyörgy területén torlaszt emeltek, hogy az agresszorok ne tudjanak Marosvásárhelyre bejutni. Öt évi börtönre ítélte a marosvásárhelyi bíróság 1990. okt. 16-án Szabadi Ferenc betegápolót. Szabadi állítólag a márciusi összecsapás román sebesültjeit kórházba szállítás után bántalmazta. Jogos önvédelmet gyakoroltak a román támadás elhárítására a perbefogottak: Vajda Domokos, Puczi Kálmán, Papp István és 21 társa, Hajdú Károly, Rostás Demeter és 9 társa, Máthé Lajos. A jogos önvédelem dacára gyilkossági kísérlettel vádolják Papp Andrást és 6 társát. Azok a románok, akikről bebizonyosodott, hogy három magyart meggyilkoltak, nem kerültek börtönbe. A megfélemlítés folytatódik. 1990. dec. 9-én például három hónapos fogházbüntetésre ítélték Nagy Árpád mezőpaniti lakost, mert két nyelven írta ki a községházára: Primaria Panet Polgármester Háza Mezőpanit. Fekete László Elődöt 1990. dec. 6-án azért ítélték két hónapra, mert a vonaton szidta Vatra Romanescát, Iliescu elnököt és a Nemzeti Megmentési Frontot. /Marosvásárhelyi dosszié. Ami nincs a román kormányjelentésben. = Népszabadság, febr. 21. ? A cikket a kolozsvári Szabadságból vette át a lap./1991. október 1.Maros megye lakosságának fele magyar nemzetiségű, ennek ellenére a megyében a rendőrségi alkalmazottak 97 %-a román, a városi ügyészség 13 ügyészéből 12 román, a megyein 8 ügyészből csak egy magyar. Az igazságszolgáltatásban dolgozók többsége a Vatra Romaneasca tagja. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események után valóságos büntető hadjárat indult a magyar és a cigány lakosság ellen. A három magyar halottért nem vonták felelősségre a gázolókat. Már márc. 20-án jelentették, hogy a rendőrség azonosított 17 román személyt, akik erőszakkal behatoltak az RMDSZ székházába és felelősek Sütő András és más 28 magyar személy súlyos bántalmazásáért. Ennek ellenére egyiküket sem vonták felelősségre. Az eseményekért egy román személyt letartóztattak és hat hónapi munkahelyen eltöltendő büntetésre ítéltek, amit ő megfellebbezett. Néhány per adatai: a/ 5. 262/1990-es ügy. A vádlottak: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter-Kiss Péter, Tóth Aradiu, Lőrincz Iosif és Puczi Béla marosszentgyörgyi lakosok. Bűnük az volt, hogy eltorlaszolták Marosszentgyörgyön az utat, megpróbálták feltartóztatni a bejövő autókat. Közerkölcs elleni vétség, állami vagyon rongálásért ítélték el őket 1 év 8 hónapra. b/ 2800/1990. számú dosszié. Szabadi Ferencet 5 évre ítélték, a vád: munkahelyi visszaélés, testi sértés, közerkölcs elleni vétség. A vádirat szerint beteghordozóként megvert két román sérültet. A két szolgálatos orvos tanúsította, hogy mellettük volt Szabadi Ferenc a sürgősségi részlegen volt, tehát nem követhette el a terhére rótt cselekményt. Ennek ellenére megszületett az elmarasztaló ítélet. Marosvásárhelyen a megtorlás másnap, márc. 20-án kezdődött, letartóztatták magyarok pártjára állt cigányokat és elítélték őket, mint munkakerülőket. Az 1708/1990-es ügyirat szerint így büntették meg a következőket: Horváth Stefan 5 hónap, Puczi-Kozák Béla 4 hónap, Carcula Gheorghe 4 hónap, Kaló Géza 4 hónap, Grekuly Béla 5 hónap, Puczi-Kozák Ervin 3 hónap. Hat hónap börtönbüntetésre ítélték Kalányos Jánost, Kurkuly Eleket, Vica Dénest, Kalányos Ioant, Csíki Sándort. A felsoroltakon kívül másokat is elítéltek. /A Maros megyei "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./1997. június 4.Puczi Béla egyike volt azoknak, akiket 1990-ben a marosvásárhelyi tragédia után őrizetbe vettek. Nemzetközi szervezetek nyomására az ítélet végrehajtásáig feltételesen szabadlábra helyezték. Puczi Béla Magyarországra menekült, ahol politikai menekült státust kapott. Most azonban bizonytalanná vált a helyzete, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal szerint Romániában kedvező politikai változás történt. /Magyar Nemzet, jún. 4./2000. június 17.Puczi Béla tíz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a magyarok oldalán harcolt. A román hatóságok másfél éves börtönbüntetésre ítélték. Puczi Béla Magyarországon keresett menedéket, és többéves küzdelem után sikerült politikai menekült státuszt szereznie. Puczi később Franciaországba távozott, a francia hatóságok azonban két év után visszatoloncolták Magyarországra, mert egyszer itt már menekült státust kapott. Miután Puczi távozott az országból, a magyar idegenrendészeti szervek jogellenesen visszavonták menekültjogát. A rendőrök elől bujkáló Puczi Béla hosszú idő után elérte, hogy újra megkapja a menekült státuszt. Könyvben örökítette meg életét, melyet a Roma Sajtóközpont adott ki. Kijelentette: ha kellene, újra kiállna a magyarok mellett, mert ő magyar cigány. /Puporka Lajos: Elismerést sohasem kapott, de újra kiállna a magyarok mellett. = Népszabadság, jún. 17./2005. április 11.Hat marosszentgyörgyi lakost /Tóth Árpád, Szilveszter-Kiss Péter, Puczi Béla, Szilágyi József, Sütő József és Lőrinczi József/ az 1990. március 19-20-i, marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után tartóztattak le. Ketten utólag belehaltak sérüléseikbe, egyikük külföldön keresett menedéket. Az áldozatokra a marosszentgyörgyi római katolikus templomban emlékeztek április 10-én. – 1991-ben temették el Tóth Árpádot, 13 éve pedig Magyarországon, Velencén Szilveszter-Kiss Pétert. Úgy érezték, szükség van rájuk – emelte ki emlékbeszédében Baricz Lajos plébános. 1990. március 19-én a megrészegített görgény-völgyieket teherautókkal, kiskocsikkal és buszokkal hozták Marosvásárhelyre. Kétszáz, zömében roma lakos élő kordont alkotva zárta el akkor a megyeközpont felé vezető utat. „A hodákiak, görgényiek botokkal jöttek, köveket, Molotov-koktélt hajítottak a tömegbe, gyerekeket találtak el. Aztán március 27-én jöttek minket letartóztatni. A kazánházba bújtunk, de valaki elárulta búvóhelyünket, s lefogtak. 12 vádpont szerepelt a letartóztatási parancson. Három hónapig Vásárhelyen, a rendőrségi fogdában tartottak, majd Nagybányára vittek. Hét hónap után szabadultunk. Végig kínoztak, faggattak, azt akarták, valljuk be, mi romboltunk, zúztunk, gyújtogattunk. Naponta hideg vízzel öntöttek le. Egy adott pillanatban 62 botütést számoltak meg a hátamon. 27 napig éhségsztrájkoltam, 37 kilóra fogytam le” – eleveníti fel az átélt borzalmakat Lőrinczi József. /Nagy Annamária: Emlékezzünk, ne felejtsünk! = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./2005. április 11.A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./2010. március 11.„Három napig magyar”„Három napig magyar” – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 „Fekete Márciusa” miatt börtönbe zárt marosmenti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjú-kötetben. Ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján, 2010. március 11-én. A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette be, amelyben megrázó képsorokkal idézték fel a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket. A nagyszámú érdeklődő annak is tanúja lehetett, amint Sütő András megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: „ha lehet”. És hogy ne lehessen, ennek céljából minden lehetőt megtett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogrom-kísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Românească „kulturális egyesület”, amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte. A történészasszony emlékeztetett: 1989. karácsonyán magyarok és románok együtt döntötték meg a diktatúrát – 1990. márciusában viszont épp azért ugrasztották egymásnak a békésen egymás mellett élni kívánó nemzetiségeket, hogy ne tudjanak összefogni a bukott eszme kiszolgálói ellen. A Fekete Március eseménysorozata tulajdonképpen a dezinformálás, a figyelemelterelés eszköze is volt egyben. Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül senkit sem találtak bűnösnek. Közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel – jelentette ki a Terror Házának vezetője. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátuszt (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták); soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott – emlékeztetett Schmidt Mária. Tőkés László volt királyhágómelléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét. 1990. január 5-én a Nemzeti Megmentési Front még megkövette a kommunizmus bűnei miatt a kisebbségeket, és állásfoglalásában egyéni és kollektív jogokat ígértek – ehhez képest viszont február végén Ion Iliescu már az erdélyi megyék „szeparatizmusáról”, tulajdonképpen a magyar revizionizmusról beszélt, mesterségesen szítva a magyarellenes hisztériát. Fél évszázad múltán az első szabad magyar nemzeti ünnepünk, 1990. március 15-e kiváló alkalmat kínált erdélyi magyar közösségünk megalázására. Az utódkommunisták az „oszd meg és uralkodj” elve alapján cselekedtek, mutatott rá az EP-képviselő: szembefordították egymással nem csupán a magyarokat és a románokat, hanem a különböző társadalmi osztályokat is: a bányászokat a bukarestiekkel, az egyszerű munkást az értelmiséggel, a forradalmárokat pedig egyszerűen „lehuligánozták”. A marosvásárhelyi szomorú emlékű események következtében „újrakeresztelték” a Szekuritátét, mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá a pogromkísérlet és a bányászjárások egyenes folyományaként elmaradtak a felelősségre vonások: bár Dan Voinea katonai ügyész legutóbb a prágai nemzetközi kommunizmus-ellenes konferencián is kijelentette, hogy beazonosították mind a forradalom ideje alatt gyilkolókat, mind a későbbi események felelőseit, mai napig nem álltak bíróság elé. Jogőrzés helyett jogorzás törént, idézte az egykori temesvári lelkipásztor. Tőkés László nagyon fájlalta, hogy az „áldozatból lett bűnös”. Azért csatlakozott Schmidt Mária kezdeményezéséhez, hogy talpára álljon a felfordult világ, hogy megtörténjen az elmaradt igazságtétel. Ugyanakkor – mint mondta – ő „is osztozik a szégyenben”, és elismerte, hogy ez csak szerény kezdete annak, amit megérdemelnek „cigány testvéreink”. Tőkés örömmel fogadta azt a hírt, hogy Bajnai Gordon is fogadta a kitüntetetteket és megígérte, „utánanéz a jóvátétel” lehetőségének. Az EP-képviselő rámutatott, hogy az egykori közös fellépés jó példát mutat a cigánykérdés rendezésére a mának is. „Össze kell fognunk cigány testvéreinkkel” – mondta. Tőkés László abbéli fájdalmát is kifejezte, hogy a kommunizmus áldozatait még mindig alsóbbrendűnek tekintik a holokauszténál. „Rossz íze van a holokauszt tagadását tiltó törvény egyoldalúságának, a kommunizmus áldozataira is hasonlóan oda kell figyelnünk” – fogalmazott. Végezetül a püspök a megemlékezések további állomásaira hívta fel a figyelmet: március 17-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveznek konferenciát a „Fekete Március” tiszteletére, 19-én Marosvásárhelyen az Igazság Fáklyás Menetével emlékeznek, 20-án délelőtt nemzetközi konferencia keretében gondolkodnak magyarok, románok, illetve meghívott EP-képviselők a közös múltról és közös jövőről, míg délután a Vártemplomban Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagygyűlést tartanak. Temetetlen holtak felett járunk – kezdte beszédét Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója. A politikus hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar. Ez szívbemarkoló, a mi felelősségünk – fogalmazott. Sok adósságunk van a múltból – jelentette ki Balog. Ki győzi ezeket kifizetni, „hol vannak a sok temetetlen holt eltemetői?” – tette fel a kérdést a politikus. Az állam feladata lenne? – vetette fel. Felszólította a mindenkori kormányt, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételt adjon ezeknek az embereknek. Megígérte, hogy ezért ő személyesen is dolgozni fog. „De az igazi Magyarország mégiscsak a civil kurázsiból áll” – jelentette ki Balog Zoltán. Szerinte minden változás úgy kezdődik, hogy valakik döntenek, amihez pedig szív kell. Végre meg kell értetni, meg kell írni, hogy itt – a Kárpát-medencében és Magyarországon is – igenis van, volt békés egymás mellett élés – mondta. Balog szerint fontos, hogy ez minél világosabb legyen. Bár vannak, akik a gyűlöletből szeretnének erőt meríteni, ez csak erőszakot szülhet – figyelmeztetett a politikus. Mi azt mondjuk: „Ne féljetek, itt vagyunk” – fogalmazott. Egymásra vagyunk ítélve – ezt mondja Balognak a cigányok 1990-es csatakiáltása. Racionálisan sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazánkban élő 700-800 ezer cigányt, mert nélkülük nem fog menni. És nem elég a kormányok elszántsága, kell az emberek, a szív döntése is – fogalmazott Balog. Hangsúlyozta a megbékélés szükségességét, mert „megpróbálni csak ezt érdemes”. A társ-díjalapító felszólalása után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történ bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át. Az eseményen felszólalt Kincses Előd, a Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Securitate emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. Budapest, 2010. március 11. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája/ Magyar Nemzet Online. Forrás: tokeslaszlo.eu/cikk 2010. március 12.Balog Zoltán: a magyar kormánynak kárpótlást kell adnia a marosvásárhelyi áldozatoknakBalog Zoltán fideszes képviselő szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak. Balog erről Budapesten egy megemlékező rendezvényen beszélt, ahol felszólalt Schmidt Mária, Kincses Előd, Tőkés László, és felolvasták Bajnai Gordon levelét is. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke a Terror Háza Múzeum és a Polgári Kultúráért Alapítvány közös rendezvényén kitért arra: 1990-ben nem először fordult elő, hogy a magyarok segítségére sietett egy másik kisebbség, amelynek tagjait meghurcolták, mert segítettek a magyaroknak az ellenük indított pogrommal szemben. Mint mondta, a magyar állam a pogrom áldozataival szemben az őket megillető kárpótlással még mindig adós, pedig az a leghelyesebb, "ha a mi sorsunkat mi magunk intézzük". A politikus hangsúlyozta: meg kell írni, közzé kell tenni és meg kell értetni mindenkivel, hogy évszázadokon keresztül volt, és ma is van békés egymás mellett élés Erdélyben, ahol "mindig volt szeretet és tolerancia a nemzetiségek között." Balog Zoltán arról is szólt hogy Magyarország előrelépése, boldogulása "nem fog menni a cigányság nélkül", akik mintegy 700-800 ezren élnek az országban. "Egymásra vagyunk ítélve" - fogalmazott -, majd hozzátette: "a békés egymás mellett élés mellett kell állást foglalni, bármi történt is Olaszliszkán, Tatárszentgyörgyön vagy Kislétán". A rendezvényen felolvasták Bajnai Gordon miniszterelnök levelét is, melyben a kormányfő nemzeti és személyes tragédiának nevezte a Marosvásárhelyen 1990. március 19-20-án történt magyarellenes pogromot. Mint írta, sokan életükkel vagy szabadságukkal fizettek a nemzeti önrendelkezés és a kisebbségi magyar nyelven való oktatás melletti kiállásukért. Marosvásárhelyen alapvető emberi jogokat ért brutális támadás, de minden csepp vér a szabadságot erősítette Erdélyben - mutatott rá Bajnai Gordon. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében arról beszélt: magyar szeparatizmussal és polgárháborús veszéllyel fenyegetett 1990 elején a hivatalos román állami vezetés, ami figyelemelterelő hadművelet volt arról, hogy a pártállam és a titkosszolgálat átmenthesse hatalmát. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 román paraszttal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson. A románok szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd tárgyalások után szabad elvonulást ígértek a magyaroknak. Ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát – folytatta. A főigazgató arról is beszélt, hogy az erdélyi cigányok segítettek ekkor a magyaroknak, ekkor skandálták azt az azóta már szállóigévé vált mondatot, hogy "Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!". A pogrom során három embert szándékosan halálra gázoltak, a gyilkosok megbízói ismertek, de azóta sem kérték őket számon - hangsúlyozta. A magyaroknak segítő romákat perbe fogták emberölési kísérlet és a román állam vagyona megrongálásának vádjával, melynek során tetemes pénzbírságot és néhány hónapostól másfél évig terjedő börtönbüntetést róttak ki rájuk. Tőkés László európai uniós képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzenek. Egymásnak ugrasztották nem csak a román és a magyar nemzetiséget, hanem a különböző társadalmi rétegeket is. Felhívta arra a figyelmet, hogy ez a taktika most is érvényes, ennek alátámasztására felhozta azt az egyébként kudarcba fulladt kísérletet, melynek során bukaresti romákat akartak volna elhozni Csíkszeredára, hogy tüntessenek az ottani székely magyarok ellen. 1990-ben a román kormány "Magyarországra kente" a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig "újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot, ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". A politikus azt mondta: Bajnai Gordon ígéretet tett arra, hogy "utánanéz a jóvátétel lehetőségeinek" a marosvásárhelyi vérengzés kapcsán, ennek végrehajtása azonban a volt püspök véleménye szerint a román kormányon múlik. Beszédében egyoldalúnak nevezte a holokauszttagadásról szóló, kedden Sólyom László államfő által aláírt törvényt, mert szerinte - noha "a zsidóság fájdalmára is oda kell figyelni" - más típusú üldöztetés tagadását is büntetni kellene. Kincses Előd, az 1990-ban működött Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke a román média 1990-es tevékenységéből kiemelte: az azzal fenyegetőzött, hogy a magyarok el akartak szakadni Romániától. Meglátása szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők "nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében". Az ünnepi alkalmon a magyarok mellett kiálló cigányok közül a Petőfi emléklap a helytállásért nevű elismeréseket Balog Zoltán adta át. Lőrinczi József kőműves, Sütő József vállalati alkalmazott, Szilágyi József asztalos személyesen vette át a díjat, míg Puczi Bélának, Szilveszteri Kis Péternek és Tóth Árpádnak posztumusz ítélték oda a díjakat. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 13.Három napig magyar"Petőfi Emléklap a Fekete Március cigány hőseinek "Három napig magyar" – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 "Fekete Márciusa" miatt börtönbe zárt Maros menti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjúkötetben, ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján 2010. március 11-én. A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette fel, amelyben megrázó képsorokkal idézték meg a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket, így a nagyszámú érdeklődő láthatta Sütő Andrást, amint megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: "ha lehet". És hogy ne lehessen, ezért mindent megett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogromkísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Româneasca "kulturális egyesület", amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte. Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül nem találtak bűnöst, hívta fel a figyelmet a Terror Háza vezetője – és közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátust (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták), soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott. "Van miért pironkodnunk" – fogalmazott. Tőkés László volt királyhágó-melléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét, majd az igazságtételt sürgette. Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar. A beszédek után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történt bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át. Az eseményen felszólalt Kincses Előd, az akkori Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Szekuritáté emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 19.A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról(Korabeli feljegyzések) Maros megye lakosságának kb. 50%-a magyar nemzetiségű. Ez a szám nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében 1989 decemberében. Úgy éreztük, hogy a "rendszer- váltással" ez a probléma is meg fog oldódni, de már 1990 januárjában elindult egy folyamat, amelyben olyan erők egyesültek, melyek meg akarták tartani a hatalmukat, sőt, még növelni is, ezért mindent megtettek és -tesznek, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokat – mint egyéneket és mint közösséget – teljesen háttérbe szorítsák. A nyomozói és rendfenntartó szervekben, vagyis a rendőrségben az alkalmazottak között alig található egy-egy magyar származású egyén, esetleg egy elrejtett, kis faluban, ahol semmi jelentősége sincs jelenlétének. A rendőrök nagy része regáti megyékből származott ide, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de akik ismerik, azok sem hajlandók beszélni. A városi és megyei ügyészség összetétele sem változott semmit, a városi ügyészségen 13/0 és a megyeinél 8/1 a nemzetiségi arány, természetesen a magyarok hátrányára. A városi bíróságon is maradt a 15/3-as, a megyei törvényszéken pedig a 8/1-es összetétel, ahol egyáltalán nem is érződik a magyar bírók jelenléte, egyrészt teljes kisebbségben levő minőségük, meg veszélyeztetettségük miatt sem. Az 1989-es váltás után lecserélődtek az elnökök és alelnökök, élre kerülvén a volt párttitkárok meg a jelenlegi Vatra Româneasca alapító tagok. Szomorú jelenség, hogy a magyar ügyvédek 80%-a nyugdíjba vonult, előrehaladt kora miatt, és az ügyvédi kamarában is teljesen elzáródott a kapu a magyar jelentkezők előtt, így egyre kevesebb lesz az a jogász, aki honfitársaink panaszát legalább meghallgassa anyanyelvünkön, ha nem is teljesen tőlük függ az ügyek kimenetele. Az 1990. márciusi események után megkezdődött a magyar és cigány nemzetiségű lakosság elleni megtorlás, melynek keretében a támadók átalakultak "sértett felekké", míg a védekezők bűnözőkké lettek a törvény előtt, és koncepciós perek folyamán ezek példás büntetéseket kaptak, mivel minden felelősséget ezekre hárítottak. A márciusi események után az ügyészség összeállított egy kimutatást, ahol a 35 dossziéból négy kivételével mind a magyarok és a cigányok elleni vádemelést kezdeményezik. Abban a négy iratcsomóban, ahol román nemzetiségű személyek szerepelnek, és háromban magyar ember halálát okozták, hamarosan meg is állapították, hogy a halottak a hibásak, és a halálukat okozók nem felelnek a bűntettért. Sajátos helyzet, hogy a főügyész is aláírta ezeket a vád alóli felmentéseket, hiába próbált az áldozatok családja igazságáért folyamodni hozzá. (dossziészám: 32/P/1990 és 32/P/1990) Mindhárom haláleset – melynek áldozatai magyar emberek voltak, mégpedig Csipor Antal (Ernyéből), Gémes István (Sáromberkéről) valamint Kiss Zoltán (Marosvásárhelyről) – úgy történt, hogy a városba jövő, felfegyverzett román falusi tömegeket szállító autók elé próbáltak állni az emberek, hogy meggátolják a Vásárhelyre jutásukat, viszont egyszerűen áthajtottak rajtuk, több halált és súlyos sebesülést okozva. Az autóvezetők (Covaci Ioan, Butilca Dumitru) nem találtattak hibásnak, sőt, egyikük sértett félként is szerepel, kártérítést kérvén azoktól a marosszentgyörgyi vádlottaktól, akiknek sikerült őt megállítani. Ami a március 19-i eseményeket illeti, a VR szervezésében behoztak M-vásárhelyre több ezer Görgény völgyi parasztot teljes falusi fegyverzetben (ásó, kapa, vasvilla, fejsze, vasbot, szúrós végű vasalt fabotok, hatalmas kések, kövek, benzinnel töltött üvegek), akik egy része délelőtt már bent volt és csatlakozott a város román lakosságának egy részéhez, akik erőszakkal leváltották Kincses Előd ügyvédet az NMF megyei alelnöki tisztségéből, más része pedig délután érkezett harcra készen, leitatva, felbujtva, aminek okán aztán megtámadta az RMDSZ székházát. Az RMDSZ székházában bent rekedt 29 személy a padláson torlaszolta el magát. Néhány óra múlva egy részüket a "hatóságoknak" sikerült hazugsággal lecsalniuk, ám ráengedték a felbőszült tömeget, így sokukat súlyosan megsebesítették. A sebesültek között volt Sütő András Herder- díjas író, az RMDSZ elnöke, akit meg akartak gyilkolni, és akinek örökre elveszett fél szeme és sokszorosan megsebesült. Sütő András és a 28 magyar sérült miatt nem került a bíróság elé csak egy román és egy cigány nemzetiségű személy, nem szerepelt egyik magyar sérült sem sértett félként vagy tanúként az ügyben, és nem volt beidézve az RMDSZ sem mint anyagi vagy morális károsult. Mai napig senkit felelősségre nem vontak az RMDSZ és a 29 személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletért, testi sértésért és az okozott anyagi károkért. A két vádlott – Gorea Ioan náznánfalvi lakos, aki bottal verte a katonai gépkocsiba ott szorult magyarokat (köztük Sütő András) és Berchi Alexandru marosvásárhelyi lakos – a következő büntetésben részesült: A 2968/1990 bírósági dossziéban kimondott 525- ös ítélet alapján Gorea Ioan súlyos csendháborítást követett el, és Berchi Alexandru erőszakkal, több személlyel együtt felfegyverkezve betört egy párt székházába. Előzőnél alkalmazták a bűnügyi törvénykönyv 321-es cikkelyének 2-es paragrafusát, utóbbinál a 88/1990-es törvényt, melyhez hozzájárultak a 74, 76-os cikkelyek a Btk.-ból. Mindkettő büntetése 1-1 év, mely kötelezően munkahelyen töltendő le, anélkül, hogy valakinek kártérítést kellene fizetniük. A felfolyamodás után is ez az ítélet végleges maradt. Sütő András panaszát mai napig senki sem nyomozta ki, nem érdeklődött sem a rendőrség, sem az ügyészség az ügy felderítése iránt. Arról a 17 személyről, akiről aznap este (március 19-én) bejelentették, hogy azonosítva voltak, többé nem lehetett semmit hallani. Bizonyíték van arra, hogy az autóbuszokat és a tehergépkocsikat a VR szervezet rendelte meg a szállítóvállalattól, Kincses Előd közölte a számlák másolatát az újságokban, de erről az igazságszolgáltatás emberei nem vesznek tudomást, és senki sem keresi, kutatja a pogromszervezőket és végrehajtóit. A felelősség áthárítása Kincses Elődre irányult, aki emiatt nem tud hazatérni, mivel "állítólag" letartóztatási parancs van ellene. (Folytatjuk) Népújság (Marosvásárhely), 2010. március20. A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról Jung Ildikó, Magos Méta Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (Folytatás tegnapi lapszámunkból) I. Dossziészám: 5262/1990, a Nagybányai Bíróságról Vádlottak neve: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lörinczi József és Puczi Béla. Mindannyian marosszentgyörgyi lakosok, akiknek az a bűne, hogy kb. 6-800 emberrel együtt próbálták feltartóztatni a Régen és a Görgény mente felől Marosvásárhelyre jövő, verekedő szándékú emberekkel megtöltött autókat. Ellenük felhozott vádak: közerkölcs elleni súlyos vétség, állami és magánvagyon- rombolás, testi sértés, verekedés. Mindenhol a bűntény súlyosbított formája. 321-es cikkely, 2-es paragrafus, 217, 218/2, 180, 181, 182 Btk. Egyikükre sem lehetett semmit konkrétan rábizonyítani személyesen, de az ügyészség, a bíróság a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG alapján vád alá helyezte és elítélte őket. Különben a kollektív felelősség a román törvények alapján nem létezik. A bíróság úgy határozott, hogy a "vétkesek" többek között Cováci Ioannak is 10.000 lej kártérítést kell fizessenek, aki halálra gázolta Csipor Antalt Ernyében és aki nem fizetett és nem lett megbüntetve Csipor Antal haláláért. A büntetés 1 év 4 hónap és 1 év 8 hónap között ítéltetett meg, munkahelyen való letöltéssel, amelyből 9 hónapot már börtönben töltöttek. Az egyik vádlott, Tóth Árpád a sok lelki és fizikai megpróbáltatástól szabadlábra helyezése után nemsokára meghalt szívinfarktusban, 39 évesen. A többi elítélt nagyon nehezen kapott helyett, ahol letöltse büntetését, egyesek Magyarországon kerestek menedéket, családjuk felbomlott. Visszatérve Covaci Ioan személyére, az ügyészség elfogadta mentségnek, hogy azért gázolta halálra Csipor Antalt és sebesített meg súlyosan még négy személyt, mert Ernyében megdobták a fejét egy kővel, és elvesztette eszméletét, nem is volt tudomása a gázolásról. Ettől függetlenül tovább vezette a (kanyargós) úton a kocsit, 20-30 emberrel és kövekkel megrakva, egészen Marosszentgyörgyig, ahol a telefonon értesített emberek a faluból útját állták, kiráncigálták a kocsiból (teherautó) és megverték. Az orvosi vizsgálat nem igazolta a feji ütést, de felmentették a vád alól. II. Dossziészám: 5.230/1990, a Marosvásárhelyi Bíróságról Vádlott: Vajda Dominic (Domokos), 58 éves sáromberki lakos (Dumbravioara), súlyos szívbeteg, aki ellen nyomozás indult azzal a váddal, hogy egy kb. 14-20 tagú csoporttal együtt megtámadtak egy autót és megvertek 4 személyt, akiből kettő a pogrom miatt lett behozva a városba. A nyomozást csak Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indították meg, mindketten április 4. és május 23-a között le voltak tartóztatva. Mivel bebizonyosodott, hogy egyikük sem tartózkodott a tett helyén aznap (Vajda Ferenc a faluban sem volt, Vajda Domokos végig annak a balesetnek a helyén volt és elsősegélyt próbált nyújtani, ahol D. Butilca halálra gázolta Gémes Istvánt), mindkettőt szabadlábra helyezték. Utána mégis pert indítottak, de csak egyedül Vajda Domokos ellen, közerkölcs elleni vétség miatt. Teljesen hiábavaló volt 15 tanú vallomása, hogy el sem mozdult a halott mellől, akit ő talált meg, mégis Vajda Domokos 10 hónapra szóló, munkahelyen letöltendő büntetést kapott. Arra alapozott a vád, hogy az a két ember megismerte őt, aki felismerte Vajda Ferencet is, akit felmentettek vád alól. Tehát ha 14-20 személy megállít egy teherautót, és a benne ülőket igazoltatják és megütik, akkor egyetlen ember felel, aki még ott sem volt. Érdekes, hogy az autógázolás és a teherautó megállítása teljesen egy időben történt, kb. 600 m távolságra egymástól. A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalomról, és nem is tettek le panaszt. A 650-es számú ítélet ellen fellebbezett az ügyészség, és a Megyei Törvényszék az 1717/1991-es dossziéban, a 99-es határozattal megemelte a büntetést 1 év és 6 hónapra a munkahelyen való letöltéssel. Természetesen nem vették figyelembe az elítélt felfolyamodását, akinek teljes ártatlansága bizonyítva volt. III. 2.800/1990-es iratcsomó, a Marosvásárhelyi Bíróságról Az elítélt neve SZABADI FERENCZ szentimrei lakos, akit a 659/1990. számú határozat alapján 5 év börtönbüntetésre ítéltek alapfokon, mely végleges maradt, a Megyei Törvényszék 64/1991 számú ítélete által. A vád ellene: munkahelyi visszaélés, testi sértés és közerkölcs elleni vétség, súlyosbított formában. Az elítélt mint beteghordozó (brancadier) volt alkalmazva a megyei kórháznál, ahol szolgálatot teljesített március 20-án 7-15 óra között. Mivel hallotta, hogy mi történik a városban, 17.30 órakor visszament a kórházba, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a szolgálatban levőknek. A kötelessége abban állt, hogy a mentőautóból kisegítse a sebesülteket, kivegye kezükből az ütő-vágó eszközöket, és tolókocsiban, lábon vagy hordágyon elszállítsa őket a szolgálatos orvos rendelőjébe. A két szolgálatos orvos (román és magyar) valamint az elítélt kollégái bizonyították a tárgyaláson, hogy nem hagyta el munkahelyét másnap reggel 9 óráig, végig dolgozott. A vádiratban az áll, hogy a mentőautóban megverte Petra Iliét, aki megsérült a város központjában, és akit ezért vittek fel a kórházba. Egyetlen bizonyíték Szabadi ellen ennek a "sértett félnek" a vallomása, aki különben minden alkalommal mást mond, de azt mindenhol elmondja, hogy felismerte Szabadit először a fényképeken, amelyeket a rendőrségen mutattak meg neki. A dosszié első oldalán 2 levelezőlap nagyságú kép van (a félreértések elkerülése miatt), ahol bemutatják Szabadit civilben és munkaruhában. A törvényszéki orvosi papírt kb. 40 nap késéssel állították ki Petra Iliének, 8-9 nap alatt gyógyuló sérülésről, amit egy üzemi orvos által kiadott igazolás alapján adott ki a törvényszéki orvos. Az üzemi orvos is csak a 9. napon látta a sérülést, tehát a teljes gyógyulás napján. Ennek az igazolványnak az alapján Szabadit kötelezték 45 napi munkabér kártérítésére Petra Ilie számára, akinek kézzel írt nyilatkozata szerint kb. 300-an indultak Hodákról megvédeni Erdélyt a magyaroktól, vasbotokkal felszerelve. A másik vád Szabadi Ferencz ellen, hogy megütötte Gliga Florét az orra és az álla alatt a kórház folyosóján, míg az egyetemisták éppen kötözték, legalábbis ezt állította az egyik tanú. Gliga Flore bevallotta, hogy a főtéren megdobták egy benzinnel töltött üveggel, mely megpörkölte a homlokát és a szemöldökét. Törvényszéki orvosi igazolása van arról, hogy 5-6 nap alatt gyógyuló égési sebe van a homlokán és a szemöldökén, Szabadinak a rovására megítéltek 3 hónapi munkabért, mivel az ütése miatt Gliga Flore nem tudott dolgozni 3 hónapig. Különben nyugdíjas. Szintén a két szolgálatos orvos (dr. Lupsa Nicolae és Salati Csaba) azt állították a tárgyaláson, hogy a szolgálatuk alatt a sürgősségi részlegen március 20-án 14 órától 21-én 8 óráig semmi incidens nem volt, és ha lett volna, lehetetlenség, hogy ők ne tudjanak róla. Különben Szabadi F. nagyon szolgálatkész dolgozó. Mellette szól az aláírt ív is, amivel a mentőállomás sofőrjei igazolják, hogy a vádlott nem tartózkodott egyik mentőautóban sem, sőt, a mentőállomás átiratot küldött, hogy saját egészségügyi kádereik kísérik a kocsikat a színhelyre és onnan a kórházba. A Maros Megyei Törvényszék nem halasztotta el a tárgyalást, hogy a legfelső törvényszék átköltöztesse a dossziét más megyébe, sürgősen el kellett ítélni Szabadi Ferenczet. A tárgyaláson Orza Aurel megyei ügyész "neispravit, om de nimic" szavakkal illette Szabadi Ferenczet, aki soha azelőtt nem volt elítélve. (Folytatjuk) Népújság (Marosvásárhely), 2010. Március 23. A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról Jung Ildikó, Magos Méta Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (korabeli feljegyzések) (Folytatás szombati lapszámunkból) VI. Dosszié: 540/1991, a megyei törvényszéken A vádlott: Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakos, aki különösen súlyos gyilkossági kísérletért lett a törvényszék elé állítva, mivel március 20-án egy hodáki embert, aki bottal jött a magyarságra támadni, és támadás közben leütötték, megrúgott. A marosvásárhelyi orvosok szerint az az ütés, vagyis rúgás, amit a vádlott mért az áldozatra, nem veszélyeztette az életét, csak a többi ütés, amit másoktól kapott azelőtt, mégis a bukaresti törvényszéki véleményezés úgy mutatja, hogy az összes sérülés együtt veszélyeztették az áldozat életét. A szakértői véleményben azt is leírja az orvos, hogy a véleménye megfogalmazása előtt megnézte a videofilmet is, melyet egy írországi személy készített. Folyamatban van a Legfelsőbb Törvényszéken a második elhelyezési kérés tárgyalása, amelynek döntése alapján marad az ügy Marosvásárhelyen, vagy máshol fogják letárgyalni. A nyomozás alatt Cseresznyés Pált többször is kegyetlenül megverték, szándékosan kínozták. A bírói testület és az ügyész nyíltan elfogult és átértelmezi a tanúvallomásokat, rendreutasítja a tanúkat, ha az igazat szándékozzák mondani. A védelem kérését, hogy egy szakorvosi felülvizsgálat szülessen a meglevő orvosi kiértékelések alapján, mivel ezek ellentmondanak egymásnak, visszautasították. Ha Marosvásárhelyen marad az ügy tárgyalása, nagyon szigorú kirakatbüntetés születik, amivel majd példát statuálnak (10 év börtön). IV. Dossziészám: 3588/1990 a Marosvásárhelyi Bíróságról 1166/1990, a Maros Megyei Törvényszékről Vádlottak: Hanzi Valentin és Galaczi József marosszentgyörgyi lakosok, akiket 4 évi börtönbüntetésre ítéltek köztisztviselő elleni sértésért, ami abból állt, hogy ittas állapotban összeszólalkoztak a polgármester-helyettessel, akit a lakosság akarata ellenére nevezett ki, és aki tisztséget töltött be a faluban 1989 decembere előtt is, és a veszekedés hevében megpofozták ezt az embert. Másnap már bocsánatot kértek és a "sértett fél" visszavonta feljelentését. Hiába jelentette ki a sértett fél, hogy elismeri, a vita személyes ügyben történt, a törvényszék a büntetést csak egy évvel csökkentette, tehát maradt 3 év börtön. A tárgyaláson Orza Aurel ügyész a két cigány származású elítéltet felháborodva küldte A…frikába, ami Ázsiának indult. V. Dossziészám:1426/1991, Marosvásárhelyi Bíróság, 1069-es határozat 1851/1991, Maros Megyei Törvényszék 154 Az elítéltek neve: Papp Árpád, Füzesi András és Füzesi Albert, erdőcsinádi lakosok, akik a falu többi lakosával együtt kigyűltek március 20-án őrizni a falut, mivel oda is elért a hír, hogy a hodákiak fel akarják gyújtani a falvaikat. A ténylegesen odajövő két kiskocsi utasait igazoltatni akarták, mivel a falun nem vezet út keresztül Régen vagy a Görgény mente felé, és innen indult a vita, melynek hevében tettlegesség ért az autóban ülő személyek közül hármat. A falut őrizték és az eseményben részt vettek 200-300-an. Állítólag ezek hárman próbálták csitítani a kedélyeket. A tárgyaláson a vádlottak kibékültek a sértett felekkel, akiknek kifizették a kért kártérítést, és ezek visszavonták ellenük leadott panaszaikat. Alapfokon négy év börtönbüntetésre ítélték ezeket az embereket, és elég hosszú idő elteltével, 1992. január 8-án letartóztatták őket. A hivatalos vád: 321. cikkely, 2-es paragrafus Btk. és 217. cikkely, valamint 181-es cikkely Btk., vagyis testi sértés, rombolás és közerkölcs elleni vétség. A felfolyamodás tárgyalásán a megyei törvényszék tudomásul veszi, hogy nem létezik testi bántalmazás, sem rombolás, de fenntartják a közerkölcs elleni vétség súlyosbított formáját, és megmaradt a négy év börtön. Ami érdekes a tárgyaláson, hogy a három "sértett félből" kettőt börtönből kellett megidézni, akik lopás miatt voltak bezárva. Tehát: aki hazudik, az lop is, ahogy tartja a közmondás. *** A megtorlás azonnal, március 20-a után megkezdődött, mivel már másnap összeszedték azokat a cigány férfiakat, akik a magyarok pártjára állottak, akiket saját társaik másnap besúgtak. A 153/1970-es dekrétumot alkalmazták ezen személyek ellen, mely egy speciális törvény, és mely teljes kihasználást nyert Ceausescu idejében, mert azokat az egyéneket büntette, akik munkakerülőnek voltak nyilvánítva, és ilyen minőségben botrányt okoztak, verekedtek, prostitúcióval foglalkoztak vagy sértegettek. A törvény hangsúlyozza, hogy értelme a szocialista rendszer védelmezése. Az a 12 személy, akit ennek alapján büntettek meg, mind állandó munkahellyel rendelkezett, és semmilyen folt nem volt múltjukon. Az 1708/1990-es iratcsomó alapján szabtak ki büntetést (1554-es ítélet): Horváth István – 5 hónap börtön, Puczi Kozák Béla – 4 hónap, Puczi Kozák Sándor – 3 hónap, Carcula György – 4 hónap, Kalló Géza – 4 hónap munkahelyen. Ezeknek az embereknek a család ügyvédet fogadott és nem a maximum 6 hónap börtönbüntetést kapták, de ahol a családnak nem volt tudomása az esetről, ott mind 6 hónap börtönbüntetést kaptak, mert még a hivatalból járó védelmet sem biztosították. Pl. Kalányos János, Kurkuly Elek, Voika Dénes, Kalányos Ioan, Csikó Sándor. A dosszié száma: 1646, 1647, 1648, 1649/1990. Megemlítendő, hogy ezen emberek szabadlábra helyezésük után nem kapták vissza munkahelyüket, pedig jó minősítésük volt. Dossziészám: 5718, a városi bíróságról, 491/1991-es ítélet 1107/1991, a megyei bíróságon A vádlott neve Máthé Lajos, akit szintén elítéltek közerkölcs elleni vétséggel 1 év és 6 hónapra, amit munkahelyen kell letöltenie, ugyancsak a március 20-i eseményekkel kapcsolatosan. Jelenleg tárgyalja a Marosvásárhelyi Bíróság annak a négy embernek a helyzetét, akik Iklandon laknak, és kimentek az ernyei útra, hogy megpróbálják feltartóztatni a város felé autókon özönlő felfegyverzett embereket. Ezen emberek: Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály és Vass Sándor, szintén a hírhedt 321-es cikkely 2. paragrafusáért a Btk. értelmében kerültek törvény elé. Az ügyészségi iratcsomó száma 431/P/1990, de a tárgyalások már folynak a bíróságon, ítélet még nem született. (Dossziészám: 303/1992, Marosvásárhelyi Bíróság) Ezek az ügyek kapcsolatban vannak a márciusi eseményekkel, és még vannak meglepetések előkészítve számunkra, amit alkalomadtán majd bedob az ügyészség, és majd megint bíróság elé lesz állítva 5-6 ártatlan ember különböző falvakból, ahányszor csak figyelmeztetni akarnak, hogy mi itt másodrendű állampolgárok vagyunk. Több ilyen dosszié van félig készen az ügyészségen, csak az alkalomra várnak az elindításukkal. Ezeken az ügyeken kívül, ahol egy megadott tárgy körül forog minden, vannak egészen semleges ügyek, de a megítélésükben, az elítélésükben a fontos szempont mindig a nemzetiség kérdése. Ugyanazon bűntettért más-más büntetés jár, vagy ha valakit elgázolnak, megvernek, és ráadásul magyar nemzetiségű, akkor maga az áldozat a tettes vagy pedig nem kerül meg az elkövető. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 20.Három napig magyar (Romákat tüntettek ki a Terror Házában)Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! — ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a város minden pontjáról összesereglő cigányok a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyiküket múlt héten Petőfi Emléklap a Helytállásért elismeréssel tüntették ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és azok áldozatairól emlékeztek meg. A kitüntetettek között volt Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla, utóbbi három egykori elítélt már csak posztumusz elismerést kapott. Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Szekuritáté volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irányítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 románnal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson, szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd szabad elvonulást ígértek a magyaroknak, de ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát — folytatta. Tőkés László európai parlamenti képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzen. 1990-ben a román kormány Magyarországra kente a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig ,,újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében. Puczi Béla emlékezik A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek, akit a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek. Magyarországra menekült, a Roma Sajtóközpont munkatársai készítettek vele interjút, az ő és a romák szemszögéből meséli el a három nap történetét. ,,Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. (...) Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ-székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. (...) Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. (...) Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszony vallotta be, hogy a férje úgy be volt itatva, hogy a saját házát fejszével vágta le. (...) Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok, testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt." Részlet Puczi Bála Három napig magyar című könyvéből — Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000. (Összeállítás a www.mult-kor.hu nyomán) Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. március 20.Marosszentgyörgyi kitüntetettekMarosszentgyörgy Marosvásárhely "keleti kapuja". Az volt 1990. március 19-én is, amikor a község magyar és cigány lakosai igyekeztek feltartóztatni a városra rontó Görgény-völgyieket. Az "ellenállás" következményeként hat marosszentgyörgyi lakost – Lőrinczi József, Puczi Béla, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád – két-két évnyi börtönbüntetésre ítéltek, amit Nagybányán töltöttek le. Hárman közülük már az Örök Béke honába költöztek. A 20. évforduló kapcsán a marosszentgyörgyi hősöket illetve hozzátartozóikat a budapesti Terror Háza Múzeum (THM) és a Polgári Kultúráért Alapítvány Emléklap a Helytállásért kitüntetésben részesítette. A kitüntetést a THM dísztermében március 11-én adták át a jelenlévőknek. Puczi Béla kitüntetését özvegye, Puczi Mária, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád emléklapját Baricz Lajos plébános vette át. Ugyanakkor átadták a Szent István Király Emlékérmet is. A meghívottakat fogadta az Országházban Bajnai Gordon miniszterelnök is, aki érdeklődéssel hallgatta a résztvevők visszaemlékezéseit. A végén összegzésül többek között ezeket mondta: "… amit ott akkor önök tettek, azt nemcsak önmagukért, nem is csak Marosszentgyörgyért és Marosvásárhelyért, hanem mindenhol élő minden magyarért tették…, mert ahol egyetlen magyar is igazságtalanul szenved, ott szenved benne az egész magyar nemzet… Kissé késve bár, de szeretném megköszönni önöknek bátor helytállásukat a magam, a jelenlegi, az előző kormányok és az egész magyar nép nevében is… Ennek tudatában hajtok fejet a kitüntetettek hősiessége előtt." A kitüntetést és az ünnepséget úgy élték meg a marosszentgyörgyi meghívottak, mint akik erkölcsi elégtételben részesültek – többi helytálló társaikkal együtt. (szentgyörgyi) Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 21.Az Igazság Fáklyás MeneteMintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek. A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák. „Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban. A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt. Közös múlt, közös jövő A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket. Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék. 1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg. A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk. A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László. Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is. Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom. A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.” Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el. A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat. Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani. Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását. Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?” Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott. A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani. Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz. Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus. Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus. A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”. Marosvásárhely, 2010. március 20. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro 2010. március 23.Lőrincz József: Így diktálta a lelkiismeretünk - InterjúPetőfi Emléklap a Helytállásért díjjal tüntették ki Budapesten, a Terror Háza Múzeumban azt a néhány marosszentgyörgyi romát, aki 1990 márciusában a magyarság segítségére sietett, és akiket emiatt a román igazságszolgáltatás két évre börtönbe vetett és megalázott. Hatuk közül ma már csak hárman élnek. A mindenki által Kókának ismert Lőrincz József büszke az elismerésre. Semmit sem bánt meg. Kóka „az igazság nevében” segítette a magyarokat Gondolt-e arra, hogy 20 év után még valaki emlékszik arra, amit önök tettek a magyarságért, és ezért ki is tünteti? – Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy valakinek is eszébe jut a marosszentgyörgyi cigányság. Arról meg álmodozni sem mertem volna, hogy miután Budapesten átvesszük a kitüntetést, még az Országházába is eljutunk, ahol a magyar miniszterelnök fogad. – A protokolláris részén túl miről szólt ez a találkozó? – Jó félórás beszélgetés volt, melyre elkísért a papunk, Baricz Lajos. Miután a kormányfő megdicsért azért, amit tettünk a magyarságért, megkért, hogy meséljük el, miként zajlottak a március 20-i, marosszentgyörgyi események. Mi meg elmagyaráztuk, hogy kimentünk a tetőre és tettük, amit tennünk kellett. – Miért épp a magyarokat segítették? Elvégre ugyanúgy állhattak volna a románság oldalára is. – Így diktálta a lelkiismeretünk. Mi mindig is a magyarokhoz álltunk közelebb, ők azok, akik ha kell, segítenek, ők azok, akik őszintébbek hozzánk. Aztán láttuk azt a borzasztó igazságtalanságot, amit velük művelnek. Láttuk, hogy támadják őket. – Azonkívül, hogy később börtönbüntetésre ítélték, a márciusi összetűzésben meg is verték? – Engem nem, de nagybátyámat, unokaöcsémet és sok barátomat igen. Nem mondom, én is kaptam, de adtam is. Aztán amikor már úgy volt, elszaladtam. – Felidézne néhány mozzanatot a történtekből? – A szomszéd településről, Nagyernyéből telefonáltak, hogy kamionokkal jönnek a felfegyverkezett görgényvölgyiek. Ott már halálra gázoltak egy magyar embert abból a tömegből, amely megpróbálta őket feltartóztatni. Itt is áthaladt vagy két-három teherautó, amelyet egy fekete kiskocsi vezetett fel. Utána a magyarok a tetőn keresztbeállítottak egy vontatós traktort, amely elzárta az utat. A románok kénytelenek voltak megállni és megküzdeni a szentgyörgyiekkel. Akkor már ott voltunk mi is, a Csorgó meg a Temető utcában lakó cigányok. Csak úgy repültek a kövek a hodákiak kamionjaiból: nem nézték, hogy asszonyokat vagy gyerekeket dobnak főbe. Azonkívül karókkal, botokkal érkeztek, mi meg azt ragadtunk kézbe, amit lehetett. Harcoltunk, mert védenünk kellett Marosszentgyörgyöt. – Hamarosan hatukat bíróság elé állították; csak a cigányokat. Bíztak a román igazságszolgáltatásban? – Hogy lehetett volna bízni, hiszen csak cigányok meg magyarok voltak a letartóztatottak között! Hiába kezdték az egész cirkuszt a románok, közülük egy embert nem csuktak le! Minket hatunkat láncba vertek, pisztolyt szögeztek a tarkónkhoz, egyszer falhoz is állítottak, szóval megaláztak, majd két évre lecsuktak. Már a rendőrségi zárkában, Marosvásárhelyen kiverték a fogaimat, amikor azt mertem mondani, hogy nem vagyok hibás. Egyfolytában köpdöstek és ütöttek. Ugyanígy folytatódott a vásárhelyi börtönben is. Az egyik tiszt, valami Kendernek hívták, ha jól emlékszem, de a neve ellenére román ember volt, az aztán naponta ütött. Egyszer annyira megrúgott, hogy legurultam a lépcsőkön, máskor meg úgy beütötte a fejem, hogy elájultam. Olyan nap nem volt, hogy ne kapjak! De nem csak én, a másik öt szentgyörgyi cigány társam is. Egyszer meglátogattak valami magyarországi meg hollandiai tévések, azok le is filmezték, milyen kék meg zöld az egész testem. Miután átkerültünk a nagybányai börtönbe, megváltozott az életünk. Ott a parancsnok kijelentette, hogy aki hozzánk mer nyúlni, annak vele gyűlik meg a baja. Bányán még csak nem is sértegettek, oly rendesen bántak velünk. Az őrök is, a rabtársak is. – A testi sértések a mára is kihatnak? – Sajnos igen. Ha felidegesítem magam, egy ideig lebénul a bal karom. Többször kerültem kórházba, de az orvosok sem tudják, mi lehet a baj. Tóth Árpád viszont rögtön a szabadulása után, alig harmincvalahány évesen meghalt. Őt még mielőtt börtönbe vetették volna, szinte megsüketítették, amikor befektették a tank alá, majd beindították a motort. Szilveszter Kiss Péter és Puczi Béla Magyarországon halt meg. Egyikük sem volt idős. – Szabadulása után visszavették a munkahelyére ? – Nem, pedig sokat kérleltem a főnököket. A Constructorul szövetkezetnél dolgoztam, de sem oda, sem máshová nem alkalmaztak. Mindenütt, ahol próbálkoztam, már tudták, hogy ki vagyok, és nem akartak, vagy nem mertek felvenni. – Miből él? – Az elején vasat meg rezet gyűjtöttem, aztán kezdtek hívni maszekolni. Szakmám szerint kőműves vagyok. Amikor látták, hogy becsületes munkát végzek, visszahívtak. De még így sem könnyű, nincs mindig munkám. Három kiskorú gyerekem van, akiket egyedül nevelek. Szerencsémre a plébános úr még segít ezzel-azzal. – Az RMDSZ és egyáltalán a magyarok segítették az utóbbi húsz évben? – Szabadulásunkkor az RMDSZ-től kaptunk egy kis pénzt meg valami ruhaneműt. Azóta semmit. Még jó, hogy az állam adja a gyermekpénzt. – Szemrehányások, fenyegetések voltak a románok részéről? – Itt a faluban él egy Doru nevezetű ember, aki többször is hangoztatta, hogy elvágja a torkomat. Egyszer leültettem és megbeszéltem vele az ügyet. Nem tudom, hogy megértette vagy sem, de azóta békén hagy. – Bajtársai közül a szabadulást követően többen is Magyarországra költöztek. Ön miért maradt itthon? – Nem kívánkoztam el. De útlevelet sem akartak csinálni. Egyikünknek, Sütő Józsefnek csak három évvel ezelőtt adták ki a személyazonossági igazolványát, anélkül meg nem lehetett útlevelet kérni. – Húsz év távlatából bánja azt, amit tett? – Nem bánok én semmit! Nem minden magyar érdemelte meg a cigányok segítségét, de a többsége igen. Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. április 15.Kisebbségekért Díjat adott át a 20 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom magyar és roma áldozatainak, illetve bebörtönzötteinek Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Parlament Munkácsy termében.A kormányfő a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata elismerését adta át hat romániai magyar nemzetiségű embernek, köztük három romának, akiket a húsz évvel ezelőtti események miatt bebörtönöztek, a hat kitüntetett közül három posztumusz kapta meg a díjat. Bajnai Gordon a díjátadáskor mondott beszédében "igazi hősöknek" nevezte a díjazottakat, akik testi épségüket, szabadságukat kockáztatva álltak ki a gyengébbek mellett egy igaz ügyért, és emiatt börtönözték be őket. A miniszterelnök azt mondta: amikor a magyar ajkú erdélyi cigányság a "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!" felkiáltással bevonult Marosvásárhely főterére, akkor nem csak arra a térre, hanem a magyar nemzethez is megérkezett. Bajnai Gordon kijelentette: "a mindenkori magyar kormánynak olyan politikát kell folytatnia, amellyel a határon túli nemzettársaink helyzetét hosszú távon tudja javítani, minden eszközzel segítve, támogatva számukra az egyenrangú, egyenlő jogú állampolgári létezés feltételeit anyanyelvük, szokásaik, vallásuk szabad gyakorlását az anyaországon kívül is". Mindez hosszútávon megfontolt, együttműködő párbeszédet kíván, mert "a kardcsörtetés, a fenyegető üzengetés és a felelőtlen ígérgetés csak ronthat a helyzeten" – tette hozzá. A kormányfő, mint fogalmazott, sajnálja, hogy erre a nyilatkozatra 20 évet kellett várni, és azt hangsúlyozta, - "ha már így alakult, büszke vagyok arra, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként én mondhatom ki először: az erdélyi magyar ajkú cigányság a határon túli magyarokhoz hasonlóan magyar nemzet része". Hozzáfűzte: "sorsunkban, jogainkban, kötelezettségeinkben egyenrangúak vagyunk nem csak három napra, ahogy azt Puczi Béla, az egyik posztumusz díjazott írta, hanem az idők végezetéig". Az 1995-ben alapított Kisebbségekért Díjban részesült: Lőrinczi József, aki Nagybányán töltötte le 1990 márciusától 1992 februárjáig kétéves börtönbüntetését. Megkapta a kitüntetést Sütő József, akit közerkölcs elleni vétséggel, magán- és állami vagyon megrongálásával és testi sértéssel vádolták meg, majd 1990. március 28-tól 1991. december 11-ig volt börtönben. Díjat kapott Szilágyi József, akit egy év nyolc hónapra ítéltek, és ebből nyolc hónapot és 20 napot töltött a nagybányai börtönben. Puczi Béla, akit egy év 8 hónapra ítéltek, nemzetközi nyomásra azonban az ítélet végrehajtásáig szabadlábra helyezték. Puczi Béla Magyarországra, majd Franciaországba menekült, de miután visszatoloncolták Magyarországra, hosszas küzdelem után ismét megkapta a menekültstátuszt, és Magyarországon halt meg 2009-ben. A díjat özvegye vette át. Szintén az özvegye vehette át Szilveszter Kis Péter elismerését is, aki 1992-ben hunyt el Magyarországon. Kisebbségekért Díjat kapott Tóth Árpád is, akit a márciusi események miatt letartóztattak, elítélték, majd szabadlábra helyezték, de a letartóztatásban elszenvedett bántalmazások következtében 1991. április 6-án életét vesztette. A miniszterelnöktől kapott elismerést Erzsébet lánya vette át. 1990. március 20-án a Vatra Romaneasca elnevezésű nacionalista szervezet 13 busznyi, husángokkal és fejszékkel felfegyverkezett, zömében ittas román nemzetiségű "tüntetőt" szállított Marosvásárhelyre Maros megye több településéről, akik megtámadták a város egy nappal korábbi feldúlása, Sütő András megsebesítése, az RMDSZ székház szétverése ellen békésen demonstráló magyar nemzetiségűeket. A román parasztok támadásaitól meghátrálásra kényszerült magyarok segítségére siettek a cigányok azzal a ma már szállóigévé vált felkiáltással, hogy "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!" és elkergették a románokat. A marosvásárhelyi pogrom részeként három magyart, Csipor Antalt, Gémes Istvánt és Kiss Zoltánt szándékosan halálra gázolták, és a pogromért a magyarokat és cigányokat ítéltek el, miközben a tényleges felelősöket a mai napig nem azonosították. Az ügyészségi vizsgálatok során 30 ember ellen emeltek vádat, akik egytől-egyig magyar, illetve roma nemzetiségűek voltak. Többségük egy év börtönbüntetést kapott. A legsúlyosabb ítélettel a Magyarországra menekült Barabás Ernőt és Cseresznyés Pált sújtották, ők tíz év szabadságvesztést kaptak. Szabadi Bélát 6 év szabadságvesztésre ítéltek. A marosszentgyörgyi romákat, akik részt vettek a görgény-völgyi románokat szállító teherautók feltartóztatásában, egységesen két év szabadságvesztésre ítélték, amelyet le is töltöttek. MTI 2010. április 17.Kisebbségekért Díj a marosvásárhelyi pogrom magyar áldozatainakKisebbségekért Díjat adott át a 20 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom magyar és roma áldozatainak, illetve bebörtönzötteinek Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Parlament Munkácsy termében. Az 1995-ben alapított Kisebbségekért Díjban részesült: Lőrinczi József, aki Nagybányán töltötte le 1990 márciusától 1992 februárjáig kétéves börtönbüntetését. Megkapta a kitüntetést Sütő József, akit közerkölcs elleni vétséggel, magán- és állami vagyon megrongálásával és testi sértéssel vádoltak meg, majd 1990. március 28-tól 1991. december 11-ig volt börtönben. Díjat kapott Szilágyi József, akit egy év nyolc hónapra ítéltek, és ebből nyolc hónapot és 20 napot töltött a nagybányai börtönben. Puczi Béla, akit egy év 8 hónapra ítéltek, nemzetközi nyomásra azonban az ítélet végrehajtásáig szabadlábra helyezték. Magyarországra, majd Franciaországba menekült, de miután visszatoloncolták Magyarországra, hosszas küzdelem után ismét megkapta a menekültstátuszt, és Magyarországon halt meg 2009-ben. A díjat özvegye vette át. Szintén az özvegye vehette át Szilveszter Kis Péter elismerését is, aki 1992-ben hunyt el Magyarországon. Kisebbségekért Díjat kapott Tóth Árpád is, akit a márciusi események miatt letartóztattak, elítélték, majd szabadlábra helyezték, de a letartóztatásban elszenvedett bántalmazások következtében 1991. április 6-án életét vesztette. A miniszterelnöktől kapott elismerést Erzsébet lánya vette át. Szabadság (Kolozsvár) 2011. március 18.Fekete március: cigányok siettek a magyarok segítéséreA 21 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres történéseket és az ottani cigányság magyaroknak nyújtott segítségét idézi fel az Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen című könyv, amit a Terror Házában mutattak be. Interjúk sorozata olvasható az Egymásnak ítélve című új könyvben, amely elsősorban a marosszentgyörgyi cigányoknak állít emléket. Ők voltak azok, aki 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes pogromban a magyarok segítségére siettek. Az angol és magyar nyelvű köteteket a Terror Házában mutatták be. Pillanatok alatt több tízezresre dagadt a magyarok jogaiért kezdődött békés tüntetés 1990. március 20-án Marosvásárhely főterén. A román ellentüntetők is felsorakoztak a tér túloldalán. A konfliktus megakadályozása érdekében a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adása többször is kérte, még románul is, hogy a katonaság avatkozzon közbe, de hiába. Ehelyett kora estétől már buszokkal és teherautókkal hozták a kaszával, vasvillákkal és fejszékkel felfegyverzett román bányászokat. A téren ezután elszabadult a pokol. A felfegyverzett románok nekirontottak a puszta kézzel védekező magyaroknak. Ekkor jöttek a cigányok a magyarok segítségére. Egymásnak ítélve c. könyvbemutató „Hogy a cigány megcsinálta, megmutatta a magyarnak, hogy van benne becsület és van benne érzés” – mondta Puczi Béla, aki egyike volt azoknak a marosszentgyörgyi romáknak, akiket a marosvásárhelyi csata után bebörtönöztek. Az összecsapásoknak háromszáz sebesültje és öt halottja volt. Egykori beszámolók szerint a cigányok akadályozták meg, hogy még több sérült legyen. „Gyönyörű jelszóként, érdemes megjegyeznünk, azt hogy ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok, az akkori együttállás az példa értékű volt” – nyilatkozta Tőkés László, Európa Parlamenti képviselő. A 21 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres eseményeket idézi fel az Egymásnak ítélve-Fekete március Marosvásárhelyen című könyv. Az angol és magyar nyelvű kötetet a Terror Házában mutatták be. „Van ebben a könyvben valami, amire büszkék lehetünk, van ebben a történetben befogadás” – mondta Balog Zoltán, államtitkár. 1990 fekete márciusa után több tízezer magyar költözött el Marosvásárhelyről, sokan Magyarországra jöttek. Azóta a magyarság már csupán kisebbséget alkot a városban. Sokak szerint az események teljes kivizsgálása még hátra van. hirado.hu MTV-Híradó, Erdély.ma 2012. április 12.Marosszentgyörgyi romákhoz és magyarokhoz látogatott Balog Zoltán és Lévai AnikóMarosvásárhely 1990 fekete márciusának marosszentgyörgyi áldozataihoz látogatott a tegnap Balog Zoltán és Lévai Anikó. A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor kormányfő felesége nem érkezett üres kézzel a Marosvásárhellyel összenőtt, közel nyolcezer lelkes nagyközségbe, melynek lakosságából 4500 magyar, félezer pedig cigány. Az anyaországi vendégek nemcsak biztató szép szavakban, hanem támogatásban is részesítették azt a három magyar és három roma családot, amelyet tragikusan érintettek a huszonkét esztendővel ezelőtti véres események. Az utcai verekedések során a település három lakója veszítette életét, hármat pedig igazságtalanul bebörtönöztek. Marosszentgyörgy magyarsága és cigánysága valamennyiüket a falu hősének tekinti. A magyarországi küldöttséget Baricz Lajos plébános és Sófalvi Szabolcs polgármester is elkísérte a marosszentgyörgyi áldozatokhoz, illetve családjaikhoz. A cigánysoron rendkívüli szegénység, de derű fogadta őket. A férfiak ugyan elpanaszolták, milyen nehéz megélni a szemétdombi ócskavasak gyűjtögetéséből, az asszonyok viszont optimistább hangnemet ütöttek meg. A gyerekek arcáról meg egyenesen fény sugárzott. Örömmel beszélgettek és játszadoztak a magyar miniszterelnök feleségével anélkül, hogy ők vagy akár szüleik tudták volna, ki is az a kedves hölgy, aki sorsuk, mindennapjaik iránt érdeklődik. Lévai Anikó Melindával, a pötömnyi cigánylánnyal megbeszélte, hogy a házsor fölötti rétre játszótér kívánkozik, amit ősszel a segélyszervezet az itteni felnőttekkel közösen el is készít. A futball iránt nemcsak szurkolóként érdeklődő, hanem az FC Felcsút csapatában leigazolt csatárként is játszó miniszterelnök felesége a labdát paszszolgató fiúkkal egy focipálya létesítését beszélte meg, a kapuk felállításának feladatát viszont már a község gazdájára, Sófalvi Szabolcsra bízta. Egy másik tökmag kérdésére válaszolva, miszerint ki küldte a segélycsomagot, csak annyit mondott, hogy egy bácsi, akinek egyetlen kérése van: imádkozzatok jó keresztények módjára. A többé-kevésbé rendezett putri-rengetegből közben előkerült a szentgyörgyiek által Kókaként ismert Lőrinczi József, a fekete március egyik bebörtönzöttje. Régi ismerősként köszöntötték egymást, elvégre arról a cigány férfiról van szó, aki két évvel ezelőtt magas rangú állami kitüntetésben részesült. Hasonló jutalom járt az időközben elhunyt Puczi Bélának is, akinek szintén Béla névre hallgató fia a cigányságot többszörösen sújtó munkanélküliségre panaszkodott. A megoldás a nagyközség elöljárójától érkezett, aki már másnaptól napszámosi munkát ajánlott a megújuló faluközpontban. A jótékonykodókat kellemes meglepetés érte, amikor átlépték az egyik, alig háromszor négyméteres lakás küszöbét; az öt személynek otthont adó kis, takarosan berendezett szoba tisztasággal és renddel fogadta a vendégeket. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Lehel László azzal az ígérettel búcsúzott a ’90 márciusát megszenvedő családoktól, hogy ősszel gyermekeik, unokáik újabb, ezúttal tanszercsomag-támogatásban részesülnek. „Sajnos számos hír szól a magyar–cigány konfliktusokról, de itt, Marosszentgyörgyön pozitív példának lehetünk tanúi. Két évtizeddel ezelőtt is összefogtak magyarok és cigányok, most is egymást tisztelve élnek a községben” – értékelte a helyzetet Balog Zoltán államtitkár, amikor arról kérdeztük, miért éppen ebbe az erdélyi közösségbe látogatott. Szerinte az sem véletlen, hogy ezen a vidéken született meg immár bő két évtizede a ma már történelminek számító „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” jelmondat. Az öt halálos áldozattal és mintegy 300 sérülttel járó marosvásárhelyi etnikai zavargások döntő mozzanata volt, amikor március 20-a estéjén 40-50 fős csoportokban magyar nemzetiségű cigányok érkeztek a románokkal közelharcot vívó magyarok segítségére. Ekkor hangzott el a romák híressé vált „csatakiáltása”. A történtek nyomán a román hatóságok kizárólag magyar és roma személyeket vontak felelősségre, hét cigányra javító-nevelő munkát, illetve háromtól öt hónapig terjedő börtönbüntetést szabtak. A fekete március húszéves évfordulóján, 2010-ben egyébként Balog Zoltán – akkor az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnökeként – Petőfi-emléklap a helytállásért elnevezésű elismeréseket adott át a Terror Háza Múzeumban a vásárhelyi magyarok mellett kiálló cigányoknak, akik megkapták az egymillió forinttal járó Magyar Köztársaság Kisebbségekért kitüntetést is. Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár) 2015. március 21.Átvilágítanák a Fekete márciustÖkumenikus istentiszteleten emlékeztek meg csütörtökön Marosszentgyörgyön az 1990-es márciusi események helyi áldozatairól, azokról a magyar és cigány férfiakról, akik torlaszt állítva a peremközség főútján, hősiesen védték Marosvásárhelyt a huszonöt évvel ezelőtt betóduló, félrevezetett és leitatott Görgény-völgyi román parasztoktól – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n. Három lelkész, Baricz Lajos római katolikus, Sütő István református és Kiss Csaba János unitárius pap szolgált a csütörtöki ökumenikus istentiszteleten, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd kezdeményezésére tartottak a Márton Áron utcai plébániatemplomban. A megemlékezésen elhangzott: huszonöt éve megszólaltak a harangok, ennek hallatán jelentős tömeg gyűlt össze a falu központjában. A helyszínre hozták a községháza traktorját utánfutóval, ezzel a kutatóállomás előtt a férfiak eltorlaszolták a főutat, és elkezdték ellenőrizni az áthaladni kívánó gépkocsikat. „Ezután érkezett meg a Görgény völgye felől egy utolsó teherautó, amit a barikádnál természetesen megállítottunk – idézte fel a történteket Orbán Balázs, a települést irányító Nemzeti Megmentési Front akkori vezetője. – A rakfelület tele volt betontörmelékkel és kövekkel. A tetején lehasalva hét-nyolc férfi, akik az úton érintett magyar településeken embereket dobáltak, és ablakokat törtek be. Amikor látták a helyzet komolyságát, gyorsan leugráltak, beszaladtak a kutatóállomás udvarára, és eltűntek. A tömeg egyre gyűlt, és egyre hangosabbá vált. Közben zajlott a járművek megállítása és szigorú ellenőrzése, majd továbbengedése". Este hat óra körül Marosvásárhely felől megjelentek az első tankok. A magyarokból és cigányokból álló tömeg skandálni kezdte: „Armata e cu noi!" (A hadsereg velünk van.) Erre a katonák románul visszakiáltottak: „Majd mindjárt megmutatjuk nektek, hogy van veletek a hadsereg!" Ezek után a seregnyi baka megfélemlítő manőverbe kezdett, és tankjával elnyomta az úttorlaszt. Az igazi megtorlás az elkövetkezendő napokban kezdődött; a hatóságok előállítottak és börtönbüntetésre ítéltek több szentgyörgyi férfit. Orbán Balázs sem úszta meg, azonnali hatállyal leváltották tisztségéből, az ügyészség pedig hetekig faggatta arról – őt és a helyi lelkészeket –, hogy a templomokban miért húzták félre a harangot. A „parasztjárást" is ki kell vizsgálni Kincses Előd, a hajdani Nemzeti Egységtanács (CPUN) akkori alelnöke, akit a román felbőszült tömeg nyomására 1990. március 19-én antidemokratikus módon eltávolítottak tisztségéből, a vásárhelyi magyarság nevében köszönetet mondott a peremközségek lakóinak. „Ha nincs Sáromberke, Nagyernye és Marosszentgyörgy hősies ellenállása, valószínűleg sokkal nagyobb Görgény-völgyi tömeg jut be a városba. És akkor a küzdelemnek is más lett volna a végkimenete" – vélekedett az ügyvéd-politikus. Szerinte a huszonöt évvel ezelőtti „gazszolgáltatás" – ahogy a hazai igazságszolgáltatást nevezte – mit sem törődött azzal, hogy a Maros menti települések magyarsága és cigánysága önvédelemből állította a barikádokat, és tartóztatta fel a félrevezetett és leitatott tömeget, csak magyarokat és cigányokat ítélt nehéz börtönévekre. A Marosvásárhelyre vezényelt románok soraiból mindössze egy személyt állítottak elő azok közül, akik március 19-én, az RMDSZ-székház ostromakor kiverték Sütő András író szemét. Az ügyészek és törvényszéki bírák cinizmusa azonban még így sem ismert határt: az agresszort nem gyilkossági kísérlet, hanem csendháborítás miatt büntették meg. Kincses úgy véli, már rég elérkezett az ideje annak, hogy a hazai igazságszolgáltatás „ne csak a bányászjárást, hanem a parasztjárást is kezdje újravizsgálni". Marosszentgyörgy polgármestere, Sófalvi Szabolcs 1990 márciusában 16 esztendős vásárhelyi középiskolás volt. „Mi nem valaki ellen tüntettünk. Olyan jogokat kértünk és kérünk mindmáig, amelyek megilletnek – elevenítette fel a békés utcai megmozdulást az elöljáró. – Röhejes, hogy a hatóságok ma is kérdőre vonnak zászlónk kitűzése vagy himnuszunk elénekelése miatt". Sófalvi emlékeztetni kívánt arra is, hogy a hatósági terror hónapokig üldözte a szentgyörgyieket. „Emlékeznek ugye, hogy községünk és a város között közlekedő 5-ös buszról hányszor leszállítottak a rendőrök, és igazoltattak, mint valami bűnözőket, akiktől óvni kell Marosvásárhelyt?" – idézte fel a meghurcoltatásokat. Tinédzserként egy másik, rendkívül megalázó jelenetnek is szemtanúja volt: osztálytársának az apját lánya előtt fektették a román katonák a tank lánctalpa elé, és a vasszörnyeteg beindításával fenyegetőztek. Sófalvi Szabolcs megígérte falustársainak, hogy a közeljövőben emlékművet állíttat az áldozatoknak. Az egybegyűltek Tóth Árpád sírjánál gyújtottak meg három szál gyertyát: egyet a tank alá fektetett férfi, egyet Puczi Béla, egyet Szilveszter Kis Péter emlékére. A kommunizmus kivizsgálása lehetne a minta Az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt etnikai konfliktus körülményeinek kivizsgálását szorgalmazták szerdán este Bukarestben is. A Balassi Intézet által szervezett, a bukaresti központ igazgatója, Kósa András László által moderált beszélgetésen Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Șincai kutatóintézetének tudományos munkatársa és Cristian Vasile, a Románia Akadémia Nicolae Iorga Történelmi Intézetének kutatója egyetértett abban, hogy közös, román–magyar, vagy akár nemzetközi történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az akkori eseményeket. Minderre azért van szükség – hangoztatták –, hogy 25 év után tisztábban lássa a társadalom, mi történt akkor Marosvásárhelyen. Az MTI beszámolója szerint Cristian Vasile példaként említette azt a Traian Băsescu volt államelnök felkérésére alakult történészcsoportot, amely 2006-ban átfogó jelentést készített a kommunizmusról. Mint mondta, ebben a szakértői csoportban voltak román, német és magyar történészek, így akadtak viták is, de sikerült közös nevezőre jutniuk, és szakmailag minden fél által vállalható jelentés készült. Követendő példának nevezte ezt a munkamódszert a marosvásárhelyi események körülményeinek felderítésére is. A történész úgy vélte, hogy a kommunizmus súlyosbította a románok és magyarok között létező régi feszültségeket, és ez hozzájárult ahhoz, hogy kirobbanhatott 1990 márciusában az etnikai konfliktus. Megállapította, furcsa az a tény, hogy éppen a konfliktust követően alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat, amely a három hónappal korábban, a kommunizmus bukásakor betiltott Szekuritáté embereiből született újjá. Mint mondta, meg kell vizsgálni, milyen mértékben járultak hozzá a titkosszolgálat emberei a konfliktus provokálásához. Úgy vélte, túlzás pogromnak nevezni az akkori konfliktust. Ebben egyetértett Novák Csaba Zoltán is, aki szerint inkább etnikai konfliktusról célszerű beszélni. Hozzátette: elég sok dokumentum nyilvánosságra került már, ezért eljött az ideje, hogy román és magyar történészek együttműködjenek, és megpróbálják értelmezni a levéltári iratokat. A történész szerint a Szekuritáté volt tisztjei visszaemlékezéseikben beismerték, hogy egyesek közülük alakítói voltak az eseményeknek. Novák szerint az ő szerepük főleg abban merült ki, ahogyan közvetítették Bukarest felé a konfliktust megelőző időszakban és annak lezajlásakor a Marosvásárhelyen történteket – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2015. március 23.Megemlékezés MarosszentgyörgyönKicsi a marosszentgyörgyi római katolikus templom, de jó látni, amikor hétköznap is tele van ünneplőkkel. Így volt ez március 19-én, az emlékezés 25. évfordulóján. Baricz Lajos plébános házigazda köszöntötte az egybegyűlt emlékezőket, majd kezdődött az ige-istentisztelet, melynek keretében Baricz Lajos római katolikus plébános, Sütő István nyugalmazott református lelkipásztor és Kiss Csaba János unitárius lelkész hirdették az alkalomnak megfelelően Isten igéjét. Az Úr imáját egymás kezét – és lélekben minden magyar kezét – megfogva imádkozták, és köszöntötték egymást a béke jelével. Az ezt követő ünnepi programban Pataki Ágnes A fogoly katona udvarhelyszéki balladát adta elő, Lőrincz József (Kóka) a kiállásukért börtönbüntetésre ítéltek nevében beszélt, Orbán Balázs, az egykori Nemzeti Megmentési Front elnöke a marosszentgyörgyi eseményekről számolt be, dr. Kincses Előd ügyvéd az akkori és mostani helyzet hasonlóságáról, dr. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a helytállás fontosságáról, Sófalvi Szabolcs polgármester pedig a múlt sebeiről és a jelen előrehaladásról szólt. Az egyes felszólalók között az egyházközség énekkara (Orbán Balázs és Vas Lajos – citera), a Jubilate ifjúsági énekcsoport (Simon Csenge és Janka – hegedű, Fábián Lehel – gitár, Simon Kinga – furulya) énekelt Simon Kinga vezetésével, valamint Pataki Ágnes előadta Baricz Lajos Szabadon című versét. A templomi megemlékezés a nemzeti imával és a három lelkész áldásával zárult. A katolikus temető sírkertjébe vonultak ezután a jelenlévők, ahol a sírmegáldás után Tóth Árpád sírjánál három gyertyát gyújtottak: az itt eltemetett Tóth Árpád emlékére testvére, Tóth Ibolya, a Magyarországra menekült és ott eltemetett Puczi Béla emlékére özvegye, Puczi Mária, Szilveszter Kiss Péter emlékére lánya, Szabó Szilveszter Magdolna. A három mártír emlékére dr. Csige Sándor Zoltán Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, dr. Sándor Krisztina az EMNT nevében helyezte el Tóth Árpád sírjára a tisztelet és hála koszorúit. A megemlékezés a két himnusz eléneklésével ért véget. A sebek idővel begyógyulnak, de látszik a helyük. A lélek sebeit a megbocsátás orvosolja. Bár szeretnők elfelejteni a rosszat, mégis hálás emberi érzés az emlékezés, a megemlékezés. (Szentgyörgyi) Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 16.Emlékkő avatás MarosszentgyörgyönElismerő oklevél a fekete március elítéltjeinek Újabb szimbólummal lett gazdagabb Marosszentgyörgy: hétfőn délután a római katolikus templom udvarán emlékkövet avattak a hősök tiszteletére. A négytonnás sziklakő Sófalvi Szabolcs polgármester és Birtalan István alpolgármester adománya, amelyre magyarul és székely rovásírással vésték be: Hőseink emlékére. Az ünnepség a sziklakő leleplezése után a helyi kultúrotthonban folytatódott, ahol az 1848-49-es forradalomra emlékeztek, majd az 1990. márciusi események után ártatlanul börtönbüntetést szenvedett marosszentgyörgyieknek elismerő oklevelet nyújtott át a község polgármestere. Nemcsak azért volt különleges az esemény Marosszentgyörgyön, a római katolikus templom udvarán, mert "a magyarság történelmének egyik legfényesebb, legreménytelibb eseményére" emlékeztek, hanem azért is, mert a már meglévő szimbólumok mellé újabb került: a közösség hőseinek tiszteletére sziklakövet lepleztek le. Az udvaron szép számban gyűltek össze az ünneplők, a község vezetői, az egyházak képviselői is jelen voltak a rendezvényen. Az ünnepség Boni Roland 10. osztályos tanuló szavalatával kezdődött, majd néhány adat hangzott el az emlékkő állítás kapcsán. A 4000 kilogrammos sziklakő Sófalvi Szabolcs és Birtalan István adományaként került a Felső-Maros mentéről Marosszentgyörgyre, a feliratot Pál Ignácz Attila véste bele, Kurki Attila segített a betűk csiszolásában, a kövön látható fakereszt anyagát ifj. Birtalan István hozta az iklandi hegyoldalról, Palkó Tibor ácsolt keresztet belőle, majd Lovász Zoltán és Demeter Attila állították fel, Szígyártó Zsombor pedig sokat dolgozott azon, hogy tisztán ragyogjon. Az emlékmű felavatását a marosszentgyörgyi Kolping Család is támogatta anyagilag. A leleplezett emlékkövet a közösség lelkészei áldották meg, majd Baricz Lajos plébános osztotta meg gondolatait a "hőseink emlékére állított szikláról". – Első alkalommal gyűltünk a templom udvarára, hogy a márciusi ifjakra emlékezzünk a leleplezett szikla emlékműnél, amelyet azért állítottunk éppen ide, mivel ez magánterület, de ugyanakkor közterület is, ahova emlékmű felállításához nem kell más, csak az egyházközségi engedély. Másrészt a római katolikus templom és környéke Marosszentgyörgynek legrégebben – 800 éve – látogatott helye. Itt a múlt és a jelen, a földi, az evilági és a természetfölötti, isteni találkozik. A szikla természetes, kemény anyag, egy darab a Kárpátokból, amelyen a kifejező, nem kizáró jellegű, Hőseink emlékére felirat került. A székely rovásírás a feltételezett több ezer éves múltat juttatja eszünkbe, de bátorításként akar szolgálni a következő századok számára is. Amint a szikla mögött magasra emelkedik a kereszténység egyetemes jele, a kereszt, úgy hőseink életében is jelen volt, a mi életünk hátterében is ott rejtőzik a kereszt. A szögesdrót az élet mostohaságát, az elzártságot, a közösségtől való elszakítottságot és mindenféle szabadságot korlátozó kényszert jeleníti meg – mondta. A marosszentgyörgyi egyesített kórus '48-as dalokat énekelt, majd Sófalvi Szabolcs, a község polgármestere hangsúlyozta: elődeink fontos üzenete mindannyiunk számára, hogy maradandó dolgokat, értékeket alkossunk. – E kőszikla elhelyezése is maradandó dolog, amely itt lesz, remélhetőleg, évszázadokon át, jelezve, hogy Marosszentgyörgyön is nagyon sok hős van: az I. és a II. világháborúnak, a fasiszta diktatúrának, a vasgárdistáknak, a márciusi eseményeknek is voltak áldozatai. Az 1990. márciusi események után hat marosszentgyörgyit börtönöztek be, akik közül hárman röviddel szabadulásuk után meghaltak. Rájuk emlékezünk a kultúrotthonban is, őket tüntetjük ki, akik kiálltak értünk, védték a településünket, akiket ártatlanul ítéltek el. Vannak hőseink, e kőszikla egyfajta kegyelet, főhajtás azok előtt, akik életüket adták azért, hogy szabadok legyünk, fennmaradjunk. Mi itt példát mutatunk: függetlenül attól, milyen nyelvet beszélünk, milyen felekezethez tartozunk, összhangban tudunk együtt élni, és meggyőződésem, hogy többé 1990 márciusa nem fog előfordulni. A következő időszakban az emlékkőre felkerül a hősök neve, és még az idén felavathatjuk a Petőfi-szobrot is. A polgármester oklevelet adott át azoknak, akik az emlékmű létrehozásában segítettek. Orbán Balázs szavalata, az egyesített kórus éneke után az emlékkőnél a kegyelet koszorúit helyezték el, az avatóünnepség a magyar és a székely himnuszok eléneklésével zárult. A kultúrotthon ismét kicsinek bizonyult, ott folytatódott a kulturális program. A közönséget Muresan Kilyén Emma tanárnő köszöntötte, majd Sófalvi Szabolcs polgármester emlékezett nemzetünk hőseire, akik 1848 márciusában küzdöttek, életüket adták a szabadságért, és azokra is, akik az 1990. márciusi események után ártatlanul börtönbüntetést szenvedtek. "Az 1990 márciusában tanúsított bátorságért és az azt követő meghurcoltatás mártírszerű elviseléséért" adott át elismerő oklevelet a fekete március marosszentgyörgyi elítéltjeinek (Lőrinczi József, Szilágyi József, Sütő József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla), illetve a már elhalálozottak hozzátartozóinak. Az 1848-as forradalomról Csorba István Árpád történelemtanár tartott rövid előadást, a forradalom üzenetének nevezve, hogy "merjük sorsunk irányítását kezünkbe venni és olyan emberekre bízni, akik kellő irányba terelik országunk sorsát". A Kis Táltosok, a református egyház Reménység kórusának előadása után Kali Júlia szavalt, az Öreg Fenyő tánccsoport, a Szent Cecília együttes, majd a Kolping-kórus lépett színpadra. A Táltos tánccsoport és a Jubilate Deo együttes fellépése zárta az ünnepséget. Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 21.„Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!”– ez a mondat 1990. március 20-án, a marosvásárhelyi vérengzés idején hangzott el, amikor a város magyar lakosságát a környező falvakból odasiető cigányok védték meg a lincselni készülő román tömegektől. Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek – hárman közülük romák, református vallású magyar cigányok –, akiket az összecsapások után őrizetbe vettek a román hatóságok. Puczi Bélát kilenc hónapnyi előzetes letartóztatás után utcai huliganizmus vádjával több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték. “Hatunk közül az egyikünket addig verték, amíg belehalt” – emlékeztetett a hat elítélt elszenvedett borzalmaira. A forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Zajlott az elrománosítás, de a magyarok, akiknek fontos pozícióik voltak a helyi közigazgatásban, nem adták be a derekukat. Akkor kezdték a nép összeuszítását, és akik nem tudták tollban kiönteni bánatukat, azok erőszakkal, meg ököllel próbálták. A helyzet addig ment, hogy tizenhatodika után már nem dolgozott senki. Egész gyárak be voltak zárva, hogy a románok és a magyarok ne kerüljenek össze a gyár területén. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ székháznál megy a csata. A Sütőékre [Sütő András író] aznap este rágyújtották a padlást, a Barabás Józsefnek a fejébe vágták a fejszét és falhúzó csákánnyal eltörték a lábát. Az én tizenhat éves kisfiamba is belevágták a fejszét. Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Megállítottunk, s átvizsgáltunk minden autót. De csak egyetlen fegyvert találtunk, egy magyarnál. Átadtuk a rendőrségnek, igazolni tudta, hogy vadász, épp a Havasokból jött haza. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. A városba csak rajtunk keresztül tudtak bemenni. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. Vagy ezer ember gyűlt össze Szentgyörgy központjában, elbarikádoztuk boronákkal, traktorokkal az utat. Onnantól kezdve autó már nem tudott átmenni. A legtöbben visszafordultak, egyedül egy tíztonnás billencs tudott elmenni. Az olyan fanatikus volt, hogy belehajtott volna a tömegbe. Átjutott. Ezek az emberek, akik bejöttek Vásárhelyre, nem gondolták, hogy ők lesznek a román hősök. Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszonyok vallották be, hogy a férje úgy be volt itatva drogos itallal, hogy a saját házát fejszével vágta le. Nem tudták mit csinálnak, java részük nem tudta. Bementünk Vásárhelyre megnézni, mi a helyzet. Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Hat-hét óra körül már hol innen, hol onnan indult meg a tömeg, dobálták egymást, és egyre feszültebb lett a hangulat. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Jöttek végig lefelé a Bolyai utcán, ami pont a két tömeg közötti részbe érkezett le a térre. Ők már felkészülve érkeztek, nem úgy, mint a magyarok, akik csak a főtér padjairól tudták felszedni a léceket. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok testvérek? A románok visszakiáltottak: – Itt vagyunk! Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egész addig, amíg meg nem indultak a cigányok a románok felé. Egyikőjük elkiáltotta magát: – Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok! A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt. Senki nem tudta, hogy kik vannak még a városban, és van-e náluk fegyver. A románok menekültek, amerre tudtak, erdőn, mezőn keresztül. Részlet a Puczi Béla: Marosvásárhely, 1990: három napig magyar – egy roma a barikád magyar oldaláról /Roma Sajtóközpont – RSK/ – című könyvéből. Puczi a börtöntől és a megtorlástól félve Magyarországra menekült abban a reményben, hogy ott befogadják, “hiszen magyar”, de csak majd tíz év után kapott politikai menekült státuszt. Ez idő alatt megjárta a bicskei menekülttábort és a magyar menekültügyi hivatalnokok irodáit, Franciaországban élt évekig vasútállomásokon, majd lakókocsikból álló Párizs környéki roma karaván-telepek egyikén. Amikor Párizsból visszajött Magyarországra, bujkált a rendőrök elől, amit annyira tökélyre vitt, hogy egy igazoltatás során le kellett buknia ahhoz, hogy egyáltalán megtudja: már egy éve megkapta a politikai menedékjogot Magyarországon. Puczi Béla sorsa viszont soha nem rendeződött: majd húsz év küzdelem, keserűség és magány után egy Magyarországgal és a saját magyarságával kapcsolatban hitt mítosszal a háta mögött halt meg 2009-ben Budapesten. Nyomorban, betegen, munka és hajlék nélkül. P. S. Puczi Bélát személyesen ismertem. Évekig a Nyugati Pályaudvar környékén hányódott. Hol kimosdottan, hol nagyon leszakadtan. Látszott, hogy szívesen beilleszkedne a magyar társadalomba, de folyton szorongott nem is létező, vagy éppen lejárt papírjai miatt. Ez az élethelyzet lassan felőrölte az idegeit. Amikor megjelentek az emlékiratai, éppen abban a nyomdában dolgoztam, ahol az élményeit rögzítő kis füzetet kiadták. Én világítottam le az ofszet-lemezeket. Nem tudom, hogy aztán sikerült-e hazatérnie, talált-e otthon családot, gyermeket, munkát, vagy reményt, de azt láttam, hogy számkivetettként élt évekig. Mindig magyarul érzett, de csak pár óráig lehetett büszke arra, amit tett a marosvásárhelyi magyarság érdekében. Hős és áldozat, akire illendő ilyenkor emlékezni. Puczi Béla és társai cselekedeteit a magyar állam a későbbiekben elismerte. A “tisztességes” román sajtó most megint tele van olyan “dokumentumokkal”, amelyekkel azt kívánják igazolni egyesek, hogy a marosvásárhelyi atrocitásokat az ottani magyar közösség és annak vezetői gerjesztették, hogy végérvényesen megrontsák a “testvéri” viszonyt a román és a magyar etnikum között. Azt írják, hogy a hamis tényeket a magyarok és fizetett ügynökeik, titkosszolgálati bérencek vitték ki Nyugatra, hogy örökre megmérgezzék a marosvásárhelyi miliőt. Olyan emberek mondják ezt többnyire, akik valamilyen úton-módon kedvezményezettjei voltak a kommunista betelepítési politikának, annak a folyamatnak, amely a város etnikai arányainak megváltoztatását, az ottani magyarság gerincének megroppantását szolgálta. Az Élő Székelyföld Munkacsoport egy évvel ezelőtt részt vett a Fekete Március huszonötödik évfordulóján szervezett előadássorozaton, ez alkalommal azonban megelégszik a figyelem ismételt felkeltésével. Emlékezzünk hőseinkre! Emlékezzünk az áldozatokra! És próbáljuk úgy viselni magunkban az események lelki nyomait, hogy azokat átadhassuk a következő nemzedéknek. Éljen bennünk az igazságszomj, a jó szándék és a magyar érdek valóságossága. Ebben a mételyes és csúf Európában mást most nem is tehetünk. Simó Márton. eszm.ro 2017. október 10.Emmi: A Cziffra-palotán helyezhetik el Puczi Béla emléktáblájátBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hős emléktábláját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatta az MTI-t. A közlemény szerint Balog Zoltán a sajtóból értesült arról, hogy civil kezdeményezésre a Nyugati pályaudvar épületén szerettek volna emléktáblát elhelyezni Puczi Bélának, de a MÁV szabályzata ezt nem teszi lehetővé. Balog Zoltán a vasúttársaságot felügyelő miniszterrel való egyeztetés után ajánlotta fel, hogy a Cziffra-palota falán kaphat helyet az emléktábla. Emlékeztettek: Puczi Béla özvegye 2010 márciusában vette át férje posztumusz Petőfi Emléklap a Helytállásért elismerését Balog Zoltántól. A Terror Háza Múzeum és a Polgári Magyarországért Alapítvány akkor az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatairól és bebörtönözötteiről tartott megemlékezést és adott át támogatást – olvasható a közleményben. MTI; Erdély.ma 2017. október 11.Magyarnak érezte magát, muszáj volt segítenie a magyarokat 1990 márciusábanA magyarországi Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület a marosszentgyörgyi Puczi Bélának akart emléket állítani az 1990-es fekete márciusi szerepvállalásáért. Az emléktáblát a Nyugati pályaudvar épületére helyezték volna el, de a vasúttársaság ezt nem engedélyezte. Az ügyben kedden fordulat történt, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla emléktábláját. Puczi Béla egyike volt azoknak a marosszentgyörgyi romáknak, akik az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején „ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” kiáltással a magyarok segítségére siettek. Ezért Romániában elítélték, és börtönbe zárták. Magyarországra menekült, de itt se jutott neki jobb sors: román cigányként tekintettek rá, menekülttáborban helyezték el, és mire tíz évvel később megkapta az állampolgárságot, tönkrement az élete és az egészsége. Élete végén a Nyugati téren élt hajléktalanként, azzal keresett némi pénzt, hogy a parkolókban a kocsikra vigyázott, amíg 2009-ben meg nem halt. A Roma Büszkeség Napja szervezői már a nyáron felvették a kapcsolatot a MÁV-val azzal kapcsolatban, hogy szeretnének a Nyugatinál emléktáblát állítani, a vasúttársaság pedig a Roma Sajtóközpont szerint nem volt elutasító, noha nem is mondta ki, hogy elhelyezhetik a táblát. Az Örökségvédelmi Hivatalhoz irányították a szervezőket, hogy szerezzék be a szükséges engedélyeket. Eközben a szervezők pénzt gyűjtöttek az emléktáblára, amelyet Kállai András roma származású szobrászművész el is készített. A MÁV-tól három nappal a múlt szombatra tervezett avatás előtt azt a választ kapták, hogy nem tehetik ki Puczi Béla emléktábláját. Az indoklás: emléktáblát – a közforgalom számára megnyitott területekről látható módon – a vasúti közlekedéssel összefüggésbe hozható esemény, maradandó értéket létrehozó személy, csoport emlékére lehet elhelyezni. Kézben maradt a tábla Mint arról az MTI beszámolt, szombaton a Roma Büszkeség menete a Blaha Lujza tértől a Nyugatiig vonult, az eseményt pedig Puczi Béla emléktáblájának kihelyezése és avatása zárta volna, de ehelyett a kezükben tarthatták a szervezők a 40 kilós táblát. A Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület ezért Dávid Ilonához, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójához fordul, és arra kérik majd, engedje meg, hogy az emléktábla oda kerülhessen, ahol Puczi Béla az utolsó éveit töltötte. Puczi Béla hajléktalanként halt meg, most családját is a hajlék nélkülivé válás veszélyezteti. A család két 15–20 négyzetméteres helyiségben lakik Marosszentgyörgyön, a Temető utcában. Nagyobb esők idején az utcáról lezúduló víz a rossz szigetelés miatt gyakorlatilag szabadon folyik át a szobán. A Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület cementet, téglát, szigetelőanyagot vásárolt, hogy a család házát megjavítsák. Az emléktábla állítására és a lakás javítására – Setét Jenő roma polgárjogi aktivista kezdeményezésére – jelentős összeg gyűlt össze. Egyébként Puczi Béla 2010-ben kapott posztumusz Petőfi-emléklapot, helytállásért nevű elismerést, amelyet Balog Zoltán, az Országgyűlés emberjogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke adott át özvegyének, Barabás Máriának. A Terror Háza Múzeumban a fekete március hat hősét tüntették ki Petőfi-emléklap a Helytállásért elismeréssel. Ők: Lőrinczi József, Puczi Béla (posztumusz), Sütő József, Szilágyi József, Szilveszteri Kis Péter (posztumusz), Tóth Árpád (posztumusz). A helyi magyar közösség is emléklappal ismerte el helytállását, például a tavalyi marosszentgyörgyi magyar napokon. Az a „Ne féljetek...” Puczi így mesélte el – már magyarországi tartózkodás alatt – azt a bizonyos kiáltást, ami híressé vált; érdekes módon akkor nem tulajdonította önmagának. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egész addig, amíg meg nem indultak a cigányok a románok felé. Az egyik elkiáltotta magát: Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött a románok kiverése a városból. Ő maga így magyarázta részvételét a márciusi véres eseményekben: „Ami minket, a cigányokat illetett, Marosvásárhelyen nem történt volna semmi, ha nem éreztük volna magunkat magyaroknak. Mivelhogy Romániában akkor nem létezett cigány nemzet, mi, a magyar nyelvű cigányok akkor a magyar nemzet mellé álltunk, és próbáltunk segíteni a magyarokon (…) Mi, a cigányok azt tettük, amit jónak láttunk akkor, nem kötelezett minket senki. De úgy éreztük, hogy egy olyan magyar világban – ezt értem Erdélyre – nőttünk fel, hogy magyarnak éreztük magunkat, és kötelességünknek láttuk, hogy az erdélyi magyarságot segítsük. Mert tudtuk, ha az erdélyi magyarság elesik, akkor mi is. Aztán cigányok, mi következtünk volna.” Balog Zoltán felajánlása Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felajánlotta, hogy a jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hős emléktábláját – tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A közlemény szerint Balog Zoltán a sajtóból értesült arról, hogy civil kezdeményezésre a Nyugati pályaudvar épületén szerettek volna emléktáblát elhelyezni Puczi Bélának, de a MÁV szabályzata ezt nem teszi lehetővé. Balog Zoltán a vasúttársaságot felügyelő miniszterrel való egyeztetés után ajánlotta fel, hogy a Cziffra-palota falán kaphat helyet az emléktábla. Megérdemelné az emlékezést Az emléktáblával kapcsolatos hír hallatán több Maros megyei, vásárhelyi és marosszentgyörgyi is elmondta véleményét. Ezek közül idézünk. „Szerintem az emléktáblát Marosvásárhelyen kéne elhelyezni. Mi köze van a MÁV-nak Puczi Bélához (nyugodjon békében). Az emléktáblát nem azért kell kitenni, mert hajléktalan volt, hanem mert marosvásárhelyi hősként emlékezünk rá, tehát Marosvásárhelyen.” (R. B.) „Marosszentgyörgyi volt, ide kéne elhelyezni a táblát” .(E. J.) „Beírta magát Vásárhely történelmébe és a vásárhelyi szívekbe, még akkor is, ha valakik – jobban mondva senkik – megmásítanák a véres márciust. Nagyon sajnálom Béla, de az ember nem azt kapja, amit érdemel, nehéz dolog az elismerés, az érdem. Nyugodj békében!” (S. T.) „Én ismertem személyesen is, egy lakónegyedben laktunk. Én is székely vagyok, és elsők között jött elő 1990 márciusában, ezért tisztelet neki!” (D. A.) „Tényleg hős volt, megérdemelne egy emléktáblát.” (Zs. A.) Bakó Zoltán / szekelyhon.ro 2017. december 11.Emléktábla Puczi BélánakEmléktáblát avattak tegnap a budapesti Nyugati pályaudvar falán, a parkoló felőli oldalon Puczi Béla tiszteletére, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette. A rendezvényen Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke azt mondta, még soha nem hallotta mástól, hogy olyan világosan fogalmazta volna meg az identitását, a kötődését, mint Puczi Béla, aki akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy egyszerre magyar és cigány is, amikor kínozták. Ez nagy helytállás – tette hozzá. Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársának visszaemlékezése szerint Puczi Béla tiszta gondolkodású, büszke, kemény, egyszerű munkás cigány volt. A Roma Sajtóközpont és az Idetartozunk Egyesület az esemény alkalmából kiadott közös sajtóközleményében azt írta, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő romák azt kiáltották: „Ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok!”. A roma csapat egyik vezetője Puczi Béla volt, akit megtorlásul börtönbe zártak és megkínoztak. Amikor Magyarországra menekült, nem hősként, hanem román cigányként tekintettek rá. Sok hányattatás után 2009-ben hajléktalanként halt meg Budapesten. Kiegészítés.: Megjelent az emlékezése: Puczi Béla: Marosvásárhely, 1990: három napig magyar – egy roma a barikád magyar oldaláról /Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000/ Puczi Béla /1948–2009/ Erdély.ma lapozás: 1-26
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
